A földön ül, a testét tetőtől talpig kelések vagy fekélyek borítják. Fejét lehajtva roskad magába, még ahhoz sincs ereje, hogy a legyeket elhessegesse. A bánatát azzal fejezi ki, hogy hamuban ül, és csupán egy cserépdarabbal tudja vakargatni a bőrét. Milyen sok veszteség érte! Bár korábban tisztelték a barátai, a szomszédai és a rokonai, mostanra magára hagyták, és megvetik. Még a gyerekek is gúnyt űznek belőle. Azt hiszi, hogy az Istene, Jehova is elfordult tőle, de téved (Jób 2:8; 19:18, 22).

 Ő volt Jób. Isten ezt mondta róla: „Nincs hozzá hasonló a földön” (Jób 1:8). Évszázadokkal később, Jehova még mindig az igazságosság kiemelkedő példái között említi Jóbot (Ezékiel 14:14, 20).

 Téged is sújtanak nehézségek vagy tragédiák? Akkor Jób története igazán megvigasztalhat. Miközben megvizsgálod, egy olyan tulajdonságot ismerhetsz meg jobban, melyre Isten minden szolgájának szüksége van: a feddhetetlenséget. Úgy mutathatjuk ki a feddhetetlenségünket, ha teljes szívvel ragaszkodunk Istenhez, még nehézségek közepette is. Mélyedjünk el egy kicsit Jób történetében.

 Valószínűleg nem sokkal Jób halála után a hűséges Mózes leírta Jób történetét. Isteni ihletés alatt Mózes nemcsak olyan eseményeket tárt fel, amelyek Jóbbal történtek, hanem olyanokat is, amelyek az égben zajlottak.

 A beszámoló elején Jób még teljes, boldog életet él. Jómódú, köztiszteletben álló ember hírében áll. Úc földjén lakik, amely valószínűleg Arábia északi részén van. Nagylelkűen törődik a rászorulókkal, és védelmezi őket. Jóbnak és a feleségének tíz gyermeke van. Mindezek felett jó a kapcsolata Istennel. Igyekszik a kedvében járni, ahogy a távoli rokonai, Ábrahám, Izsák, Jákob és József is tették. Mint patriarcha, Jób papként szolgál a családjában, és rendszeresen mutat be áldozatokat a gyermekei érdekében (Jób 1:1–5; 31:16–22).

 A történet helyszíne azonban hirtelen megváltozik. Bepillantást nyerünk az égi eseményekbe, és olyan dolgok tárulnak fel, amiket Jób nem tudhatott. Jehova hűséges angyalai megjelennek Isten előtt, és Sátán is eljön. Jehova tudja, hogy Sátán megveti Jóbot, ezért megemlíti neki, hogy Jób mennyire feddhetetlen. Sátán merészen válaszol: „Vajon ok nélkül istenfélő Jób? Hiszen sövényt emeltél köréje, a háza köré és mindene köré, amije csak van, hogy megvédd!” Sátán gyűlöli a feddhetetlen embereket, mert amikor teljes szívvel ragaszkodnak Jehova Istenhez, bizonyítják, hogy ő egy szívtelen hazug. Ezért úgy vádaskodik, hogy Jób csak önző indítékból szolgálja Istent. Szerinte ha Jób mindenét elveszíti, szemtől szembe megátkozza majd Istent (Jób 1:6–11).

 Jób nem tudja, de Jehova egy nagyszerű lehetőséget ad neki. Lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa, Sátánnak nincs igaza. Jehova megengedi Sátánnak, hogy Jóbot mindenétől megfossza. Csak Jóbot magát nem bánthatja. Sátán azonnal nekilát, hogy véghezvigye szadista tervét. Egyetlen nap leforgása alatt tragédiák sorozatával sújtja Jóbot. Jób megtudja, hogy váratlanul minden javát elveszítette: a marháit, a szamarait, a juhait és végül a tevéit. Sőt, a szolgái, akik vigyáztak az állatokra, szintén meghaltak. Az egyik hírvivő, aki beszámol a történtekről, úgy fogalmaz, hogy „Isten tüze” okozta a tragédiát, amivel talán egy villámra akar utalni. Jób szinte még föl sem tudja fogni, hogy földönfutó lett, és a szolgáit is elveszítette, amikor még ennél is borzalmasabb dolog történik. A fiai és a lányai épp a legidősebb fiú házában vannak, amikor egy szélvihar romba dönti az épületet, megölve ezzel mindannyiukat (Jób 1:12–19).

 Nem könnyű, sőt talán lehetetlen elképzelni, mit érezhet Jób. Megszaggatja ruháit, leborotválja a haját, és a földre borul. Úgy következtet, hogy amije volt, azt Isten adta, és Isten vette el. Valójában Sátán tüntette fel úgy a tragédiákat, mintha Isten sújtotta volna Jóbot. Jób mégsem hibáztatja Istent, ahogyan arra Sátán számít. Ehelyett ezt mondja: „Áldott legyen ezután is Jehova neve!” (Jób 1:20–22).

 Sátán tajtékzik, de nem hagyja annyiban a dolgot. Újból megjelenik Jehova előtt az angyalokkal együtt. Jehova ismét dicséri Jóbot, amiért Sátán támadásai ellenére még mindig feddhetetlen. Sátán így vág vissza: „Bőrt bőrért. Az ember mindenét odaadja az életéért. De nyújtsd csak ki a kezed, és sújtsd csapással a csontját meg a testét is, és biztos, hogy szemtől szembe meg fog átkozni téged.” Sátán biztos benne, hogy ha Jób súlyosan megbetegedne, megátkozná Istent. Jehova teljesen megbízik Jóbban, ezért megengedi Sátánnak, hogy elvegye az egészségét, de azt már nem, hogy megölje (Jób 2:1–6).

 Hamarosan Jób abba a helyzetbe kerül, mint amiről az első bekezdésben szó volt. Képzeljük el szegény feleségét! Már így is darabokra tört a szíve attól, hogy elvesztette az összes gyermekét, most pedig csak tehetetlen szemlélője a férje szenvedésének. Fájdalmában így fakad ki: „Még mindig nem adod fel a feddhetetlenségedet? Átkozd meg Istent, és halj meg!” Ezek nem annak az asszonynak a szavai, akit Jób megismert és szeretett. Megérti, hogy csak azért beszél így, mert a fájdalomtól már nem tud józanul gondolkodni. Jóbnak esze ágában sincs megátkozni Istent. Semmi olyasmit nem mond, amivel vétkezne Isten ellen (Jób 2:7–10).

 Tudod, hogy ez a szomorú, de igaz történet téged is érint? Megfigyelted, hogy Sátán nem csupán Jóbot vádolta meg aljas módon, hanem az egész emberiséget? Ezt mondta: „Az ember mindenét odaadja az életéért.” Más szavakkal, Sátán szerint lehetetlen, hogy egy ember hűséges maradjon Jehovához. Váltig állítja, hogy te sem szereted Istent igazán, és a bajban azonnal elhagyod őt, csak hogy mentsd a bőröd. Valójában azt mondja, hogy te is pont olyan önző vagy, mint ő. Szeretnéd bebizonyítani, hogy téved? Erre mindannyiunknak lehetőségünk van (Példabeszédek 27:11). De most nézzük tovább, mivel kell még szembenéznie Jóbnak.

 A beszámoló szerint Jób három társa vagy ismerőse hall róla, hogy milyen nehézségeket él át, és meglátogatják, hogy vigasztalják. Ahogyan a távolból látják Jóbot, fel sem ismerik. Nagy fájdalmak gyötrik, a bőre pedig elfeketedett, szinte csak árnyéka önmagának. Ez a három férfi, Elifáz, Bildád és Cófár, mély szomorúságot színlelve hangos sírásra fakad, és hamut szór a fejére. Ezután leülnek a földre Jóbtól nem messze, de meg sem szólalnak. Egy teljes hét telik el, hogy ott ülnek egy árva szó nélkül. Ne higgyük, hogy hallgatásuk az együttérzésük jele volt, hiszen még azt sem kérdezték meg Jóbtól, hogy mi történt vele. Épp csak annyit láttak, hogy szörnyű kínokat él át (Jób 2:11–13; 30:30).

 Végül Jób töri meg a csendet. Szavai fájdalommal vannak átitatva, átkozza a napot, amikor megszületett. Feltárja, mi a bánatának az egyik legfőbb oka. Úgy érzi, hogy a problémáinak az okozója maga Isten (Jób 3:1, 2, 23). Még mindig hisz Istenben, de ki van éhezve a vigaszra. Azonban amikor az ismerősei megszólalnak, Jób hamar rájön, hogy jobb volt, amíg csendben voltak (Jób 13:5).

 Elifáz kezdi, talán azért, mert ő a legidősebb, még Jóbtól is idősebb. Idővel a két társa is követi, de többnyire Elifáz érveit szajkózzák. Mondanivalójukban voltak látszólag ártalmatlan, jól hangzó közhelyek, mint például hogy Isten hatalmas, megbünteti a gonoszokat, és megjutalmazza a jókat. Már az első perctől kezdve nem túl kedvesek. Elifáz érvelése részben logikusnak tűnik, miszerint ha Isten jó, és megbünteti a rosszakat, akkor vajon Jóbnak nem azért kell büntetést elszenvednie, mert valami rosszat tett? (Jób 4:1, 7, 8; 5:3–6).

 Jób természetesen nem ért egyet ezzel az érveléssel. Határozottan visszautasítja (Jób 6:25). A három vigasztaló azonban váltig állítja, hogy Jób titokban elkövetett valamit, és megérdemelte ezeket a rossz dolgokat. Elifáz önteltnek, gonosznak nevezi Jóbot, és azzal vádolja, hogy nem tiszteli Istent (Jób 15:4, 7–9, 20–24; 22:6–11). Cófár azt mondja neki, hogy vesse el a rosszat, és ne élvezze a bűnt (Jób 11:2, 3, 14; 20:5, 12, 13). Bildád pedig egy borzasztóan kegyetlen dolgot állít. Azt mondja, hogy Jób fiai is biztosan valami bűnt követtek el, és megérdemelték a halált (Jób 8:4, 13).

 Ezek a hibás gondolkodású férfiak még ennél is tovább mennek. Nemcsak Jób feddhetetlenségét kérdőjelezik meg, hanem azt is, hogy egyáltalán érdemes-e törekedni a feddhetetlenségre. Elifáz azzal kezdi, hogy elmesél egy hátborzongató találkozást egy láthatatlan szellemmel. Ezt a démoni élményt a következő veszedelmes gondolattal összegzi: Isten „nem hisz a szolgáiban, és bírálja az angyalait”. Azzal érvel, hogy egy ember soha nem lehet Isten kedvére. Később Bildád azt állítja, hogy Istennek pont annyira nem számít Jób feddhetetlensége, mint ahogy egy féregé sem (Jób 4:12–18; 15:15; 22:2, 3; 25:4–6).

 Próbáltál már megvigasztalni valakit, aki szörnyű fájdalmakat él át? Ez nem könnyű. De sokat tanulhatunk Jób ismerőseitől, legfőképpen azt, hogy mit ne mondjunk ilyenkor. Hangzatos szavaikban és hosszadalmas, látszólag logikus érvelésükben semmi vigasztaló nem volt, még arra sem voltak képesek, hogy a nevén szólítsák Jóbot. Nem érdekelte őket, hogy Jób mennyire össze van törve, és nem érezték úgy, hogy gyengéden kellene vele bánniuk. a Úgyhogy ha te szeretnél törődni valakivel, aki lehangolt, legyél vele gyengéd és kedves. Próbálj segíteni neki, hogy erősebb legyen a hite, hogy bátrabb legyen, és bízzon Isten kedvességében, irgalmában és igazságosságában. Jób ezt tette volna a három ismerősével, ha ők lettek volna a helyében (Jób 16:4, 5). Hogyan reagált Jób a feddhetetlenségét ért folyamatos vádakra?

 Szegény Jób már akkor is teljesen össze van törve, amikor ez a hosszas vita elkezdődik. Már az elején elismeri, hogy kétségbeesésében szavai időnként féktelenek (Jób 6:3, 26). Meg tudjuk érteni, hogy miért. A beszéde a gyötrelmeit tükrözi, és azt, hogy nem látja a teljes képet. Mivel annyira hirtelen érték őt és a családját a tragédiák, sőt, természetfelettinek tűnt az egész, Jób azt hiszi, hogy Jehova okozta mindezt. Mivel több fontos eseményről nem tudott, téves elképzelések alapján következtet.

 Ám Jóbnak szilárd, erős a hite, ami ebben a hosszas vitában nyilvánvalóvá is válik. Igaz és gyönyörű gondolatokat mond, melyek minket is bátorítanak. Amikor a teremtés csodáiról beszél, oly módon dicsőíti Istent, amire nem képes az ember Isten segítsége nélkül. Például már évszázadokkal azelőtt, hogy a tudósok rájöttek volna, Jób kijelenti, hogy Jehova „a semmire függeszti a földet” (Jób 26:7). b Továbbá beszél a jövőre vonatkozó reménységéről is, mely más hűségesek reménye is volt. Jób hisz abban, hogy ha meghal, Isten emlékezni fog rá, hiányozni fog neki, és végül feltámasztja (Jób 14:13–15; Héberek 11:17–19, 35).

 És mi a helyzet a feddhetetlenséggel? Elifáz és a barátai szerint ez nem fontos Istennek. Elfogadja Jób ezt a hamis tanítást? Semmi esetre sem! Jób kijelenti, hogy a feddhetetlenség igenis számít Istennek. Határozottan ezt mondja Jehováról: „majd felismeri, hogy feddhetetlen vagyok” (Jób 31:6). Átlátja, hogy állítólagos vigasztalóinak a hibás érvelése csupán azt a célt szolgálja, hogy feladja a feddhetetlenségét. Belekezd a leghosszabb beszédébe, aminek a végén már nem tud mit szólni a három férfi.

 Jób felismeri, hogy a feddhetetlenség a mindennapi életet is érinti. Ezért elmagyarázza, hogy minden tettében feddhetetlen maradt. Például kerülte a bálványimádat összes formáját. Kedvesen és méltósággal bánt másokkal. Erkölcsileg tiszta maradt. Becsben tartotta a házasságát. És ami a legfontosabb: hűséges maradt az egyedüli igaz Istenhez, Jehovához. Így Jób teljes szívéből mondhatja: „Mindhalálig feddhetetlen maradok!” (Jób 27:5; 31:1, 2, 9–11, 16–18, 26–28).

 Neked is olyan fontos a feddhetetlenség, mint Jóbnak volt? Ő felismerte, hogy nem elég csak mondani, de a tetteinkkel is bizonyítani kell a feddhetetlenségünket. Azáltal mutatjuk ki a teljes szívű odaadásunkat Isten iránt, ha engedelmeskedünk neki, és azt tesszük a hétköznapokban, ami az ő szemében helyes, még a nehézségek ellenére is. Ha így teszünk, azzal biztosan örömet szerzünk Jehovának, és felbosszantjuk az ellenségét, Sátánt, ahogyan azt réges-régen Jób is tette. Az a legjobb, ha utánozzuk a hitét!

 Ám itt még nincs vége Jób történetének. Megfeledkezett arról, hogy mi fontos igazán, és arra összpontosított, hogy a saját igazságosságát igazolja, miközben nem védte meg Isten hírnevét. Kiigazításra volt szüksége, hogy Isten szemszögéből lássa a dolgokat. Mindeközben még mindig szörnyű fájdalmak gyötörték, gyászolt, és sóvárogva vágyott az őszinte vigaszra. Mit tesz Jehova ezért a feddhetetlen és hithű férfiért? A sorozat következő részében ezt fogjuk megvizsgálni.