Ugrás a tartalomra

2019. AUGUSZTUS 8.
HOLLANDIA

Utrecht (Hollandia) – „A szeretet soha nem múlik el” témájú 2019-es nemzetközi kongresszus

Utrecht (Hollandia) – „A szeretet soha nem múlik el” témájú 2019-es nemzetközi kongresszus
  • Dátum: 2019. augusztus 2–4.

  • Helyszín: Jaarbeurs Rendezvényközpont, Utrecht

  • Nyelvek: angol, arab, holland, holland jelnyelv, lengyel, papiamentu, portugál, spanyol, tvi

  • Csúcslétszám: 42 335

  • Keresztelkedők: 212

  • Nemzetközi küldöttek: 6000

  • Meghívott fiókhivatalok: Ausztrálázsia, Belgium, Brazília, Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, Egyesült Államok, Indonézia, Kanada, Kolumbia, Portugália, Románia, Suriname

  • Megtörtént eset: Egy testvér annál a cégnél dolgozik, amelyik a Jaarbeurs Rendezvényközpontot takarítja. A főnöke felhívta, és ezt mondta neki a Tanúkról: „Mindent úgy csinálnak, ahogy megállapodtunk, és tartják a határidőket. Tisztává varázsolják az épületeket, és még a rendezvény alatt is maguk szervezik a takarítást. Szerintem jobb állapotban adják majd vissza az épületeket, mint ahogy megkapták őket. Ez egyszerűen hihetetlen! Még sosem láttam ilyet! Az étteremnek még azt a részét is kitakarították, amit nem is használnak. A mellékhelyiségeknél két személy mindig vigyáz a rendre és a tisztaságra. És ha bárhol történik valami, azonnal ott terem valaki, és megoldja a problémát. Még sosem volt ilyenben részem!”

 

Helyi testvérek és testvérnők üdvözlik a küldötteket a repülőtéren.

Bétel-szolgák üdvözlik a fiókhivatalba látogató küldötteket.

Egy küldött és egy helyi testvérnő meghív egy asszonyt a kongresszusra.

A hallgatóság lelkesen figyel a programra a Jaarbeurs Rendezvényközpont fő csarnokában. Öt másik csarnokba élőben közvetítették az előadásokat.

Néhányan a 212 keresztelkedő közül.

Testvérek figyelnek és jegyzetelnek az egyik ülésszak alatt.

Nemzetközi küldöttek ajándékokat adnak egymásnak.

Geoffrey Jackson, a vezetőtestület tagja a vasárnapi záró előadást tartja.

Misszionáriusok és más különleges teljes idejű szolgák integetnek a hallgatóságnak a kongresszus végén.