Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Szentírás – Új világ fordítás (magyarázó jegyzetekkel)

János evangéliumának összefoglalója

  • A. Bevezető: a Szó testté lett, és az emberek között lakott (1:1–18)

    • A Szó kezdetben Istennel volt, és isten volt (1:1, 2)

    • Isten minden mást a Szó által hozott létre (1:3a)

    • Az élet és a világosság a Szó által jött létre (1:3b–5)

    • Keresztelő János tanúskodik a világosságról (1:6–8)

    • Az igazi világosság eljön a világba, de sokan elutasítják (1:9–11)

    • Akik szívesen fogadják a Szót, és hisznek benne, azok Isten gyermekei lesznek (1:12, 13)

    • A Szó mindig az igazat mondja, és Isten mindig a kedvét leli benne; magyarázattal szolgál Isten felől, akit egy ember sem látott (1:14–18)

  • B. Keresztelő János tanúskodik Jézusról (1:19–34)

    • János megvallja, hogy ő nem a Krisztus, hanem az, aki a pusztában kiált (1:19–28)

    • János úgy mutatja be Jézust az embereknek, mint „az Isten báránya” (1:29–31)

    • János tanúskodik róla, hogy a szellem leszállt Jézusra, és megjövendöli a szent szellemmel való keresztelést (1:32–34)

  • C. Jézus első tanítványai (1:35–51)

    • János tanítványai követik Jézust; András beszél a testvérének, Péternek Jézusról, és elviszi hozzá (1:35–42)

    • Fülöp és Nátánael Jézus tanítványai lesznek (1:43–51)

  • D. Jézus első csodái; események kb. i. sz. 30 pászkájától (2:1–3:36)

    • Jézus borrá változtatja a vizet a galileai Kánában (2:1–12)

    • Jézus megtisztítja a templomot Jeruzsálemben (2:13–17)

    • Jézus arról beszél az ellenséges zsidóknak, hogy három nap alatt felépíti a templomot (2:18–22)

    • Sokan hisznek Jézusban látva a jeleket, melyeket tesz (2:23–25)

    • Jézus a víztől és szellemtől való születésről beszél Nikodémusznak (3:1–13)

    • Fel kell hogy emeljék az Emberfiát, mint ahogy a kígyót is felemelték a pusztában (3:14, 15)

    • Isten nem azért küldte el az egyszülött Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse (3:16–21)

    • János utoljára tanúskodik Jézusról (3:22–30)

    • Ha valaki hisz a Fiúban – aki felülről jön –, annak örök élete van (3:31–36)

  • E. Jézus Galileába tartva átmegy Szamárián (4:1–54)

    • Jézus fáradtan Jákob kútjához ér a szamáriai Sikár közelében (4:1–6)

    • Jézus beszélgetni kezd egy szamáriai asszonnyal (4:7–15)

    • Jézus az igaz imádatról tanítja a szamáriai asszonyt (4:16–24)

    • Jézus feltárja a szamáriai asszonynak, hogy ő a Messiás (4:25, 26)

    • A szamáriai asszony tanúskodik másoknak (4:27–30)

    • Jézus az eledelhez hasonlítja Isten akaratának a cselekvését; a jelképes aratásról beszél (4:31–38)

    • Sok szamáriai hisz abban, hogy Jézus „a világ megmentője” (4:39–42)

    • Jézus meggyógyítja egy tisztviselő fiát a galileai Kánában (4:43–54)

  • F. Jézus szolgálata a zsidók ünnepétől, vagyis valószínűleg i. sz. 31 pászkájától kezdve (5:1–47)

    • Jézus meggyógyít egy beteget a Betzata tavánál sabbaton (5:1–18)

    • Jézus az Atyjától kapott hatalmáról beszél (5:19–24)

    • Akik jelképesen szólva halottak, de figyelnek Jézus hangjára, élni fognak (5:25–27)

    • Az emléksírokban levő halottak fel fognak támadni (5:28–30)

    • Keresztelő János, Jézus tettei, az Atya és az Írások mind Jézusról tanúskodnak (5:31–47)

  • G. Események kb. i. sz. 32 pászkájától kezdve (6:1–7:1)

    • Jézus enni ad kb. 5000 férfinak a Galileai-tengernél (6:1–13)

    • Jézus visszavonul, amikor az emberek királlyá akarják tenni (6:14, 15)

    • Jézus vízen jár (6:16–21)

    • Jézus arra ösztönzi az embereket, hogy olyan ennivalóért dolgozzanak, amely megmarad, és örök életet ad (6:22–27)

    • Jézus „az élet kenyere” (6:28–59)

    • Sok tanítvány megbotránkozik Jézus szavain, de Péter kijelenti, hogy Jézus „az Isten szentje” (6:60–7:1)

  • H. Események kb. i. sz. 32 sátoros ünnepétől kezdve (7:2–9:41)

    • Jézus testvérei felmennek az ünnepre; Jézus később megy fel titokban (7:2–13)

    • Jézus a templomban tanít az ünnepen (7:14–24)

    • Eltérő vélemények a Krisztusról (7:25–52)

    • Az Atya tanúskodik Jézusról, aki „a világ világossága” (8:12–30)

    • Jézus igaz tanítványai megismerik az igazságot (8:31, 32)

    • Ábrahám gyermekei azt teszik, amit Ábrahám (8:33–41)

    • Az Ördög gyermekei az Ördög kívánságait teszik (8:42–47)

    • Jézus és Ábrahám (8:48–59)

    • Jézus meggyógyít egy férfit, aki vakon született (9:1–12)

    • A farizeusok kikérdezik a meggyógyított férfit (9:13–34)

    • A farizeusok vakok (9:35–41)

  • I. Események kb. az i. sz. 32-ben megtartott felavatás ünnepétől kezdve i. sz. 33 niszán 10-éig (10:1–12:50)

    • Szemléltetés a pásztorról és a juhaklokról (10:1–18)

    • A zsidók közül sokan nem hisznek (10:19–26)

    • Jézus és az Atyja egységesen törődnek a nyájjal (10:27–30)

    • A zsidók megpróbálják elfogni Jézust (10:31–39)

    • Sokan hisznek Jézusban a Jordánon túl (10:40–42)

    • Lázár halála (11:1–16)

    • Jézus megvigasztalja Mártát és Máriát (11:17–37)

    • Jézus feltámasztja Lázárt (11:38–44)

    • A vallásvezetők összeesküvést szőnek, hogy megöljék Jézust (11:45–57)

    • Mária olajat önt Jézus lábára (12:1–11)

    • Jézus győzedelmes bevonulása Jeruzsálembe (12:12–19)

    • Jézus a közelgő haláláról jövendöl (12:20–27)

    • Hang hallatszik az égből (12:28)

    • A zsidók hitetlensége próféciát teljesít (12:29–43)

    • Jézus azért jött, hogy megmentse a világot (12:44–50)

  • J. Jézus utolsó pászkája és a tanítványainak mondott búcsúszavai (13:1–17:26)

    • Jézus megmossa a tanítványai lábát (13:1–20)

    • Jézus elmondja, hogy Júdás fogja őt elárulni (13:21–30)

    • Jézus új parancsolatot ad (13:31–35)

    • Jézus megjövendöli, hogy Péter meg fogja őt tagadni (13:36–38)

    • Csakis Jézus által lehet közeledni az Atyához (14:1–14)

    • Jézus megígéri, hogy a szent szellem segíteni fog a tanítványainak (14:15–31)

    • Szemléltetés az igazi szőlőtőről (15:1–10)

    • Parancs, hogy úgy szeressünk másokat, mint Krisztus (15:11–17)

    • A világ gyűlöli Jézust és a tanítványait (15:18–27)

    • Jézus tanítványait megölhetik (16:1–4a)

    • Jézus el fogja küldeni a szent szellemet (16:4b–16)

    • A tanítványok bánata örömre fordul (16:17–24)

    • Jézus legyőzte a világot (16:25–33)

    • Jézus imádkozik a jelenlegi és jövőbeni tanítványaiért (17:1–26)

  • K. Jézust elárulják, letartóztatják, kihallgatják és kivégzik (18:1–19:42)

    • Iskariót Júdás elárulja Jézust (18:1–9)

    • Péter egy karddal levágja Málkus fülét (18:10, 11)

    • Jézust Annáshoz, a magas rangú paphoz viszik (18:12–14)

    • Péter először tagadja meg Jézust (18:15–18)

    • Jézus Annás előtt (18:19–24)

    • Péter másodszor és harmadszor is megtagadja Jézust (18:25–27)

    • Jézus Pilátus előtt; Pilátus arról kérdezgeti Jézust, hogy király-e (18:28–40)

    • Jézust megkorbácsolják és gúnyolják (19:1–7)

    • Pilátus igyekszik szabadon engedni Jézust, de végül enged a zsidók unszolásának (19:8–16a)

    • Jézust oszlopra feszítik a Golgotán (19:16b–22)

    • Katonák beteljesítik a Jézus ruháiról szóló próféciát (19:23, 24)

    • Jézus gondoskodik az anyjáról (19:25–27)

    • Jézus beteljesíti a próféciát, és meghal (19:28–30)

    • Katonák beteljesítik a Jézus halálával kapcsolatos szentírási részeket (19:31–37)

    • Jézus temetése (19:38–42)

  • L. A feltámasztott Krisztus megjelenik többeknek (20:1–21:25)

    • A tanítványok üresen találják Jézus sírját (20:1–10)

    • Két angyal és Jézus megjelenik Mária Magdalénának (20:11–18)

    • Jézus megjelenik a tanítványainak, akik zárt ajtók mögött gyűltek össze (20:19–23)

    • Tamás kételkedik, de később hisz (20:24–29)

    • János elmagyarázza ennek a tekercsnek a célját (20:30, 31)

    • Jézus megjelenik a tanítványainak Galileában (21:1–14)

    • Péter biztosítja Jézust arról, hogy szereti (21:15–19)

    • Jézus megjövendöli, mi történik majd a szeretett tanítványával (21:20–23)

    • Az író befejező megjegyzései (21:24, 25)