Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Kishírek a nagyvilágból

Kishírek a nagyvilágból

Olaszország

Olaszországban 2011-ben több kerékpárt adtak el, mint autót. Ennek egyebek közt a gazdasági válság lehet az oka, valamint az, hogy sokba kerül az üzemanyag és az autók fenntartása. A kerékpárnak viszont olcsóbb a karbantartása, könnyen használható és kényelmes.

Örményország

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy Örményország megsértette 17 fiatal férfi jogait, akik mindannyian Jehova Tanúi, és akiket fogva tartottak, amiért nem voltak hajlandóak a katonaság felügyelete alatt polgári szolgálatot végezni. A kormánynak kártérítést és perköltséget kellett fizetnie mind a 17 érintettnek.

Japán

A közösségi oldalakkal összefüggő bűncselekményeknek áldozatul esett gyermekek 63%-át a szülei nem figyelmeztették a lehetséges veszélyekre. A vizsgált 599 eset 74%-ában a feltételezett elkövetők elismerték, hogy az volt a céljuk a közösségi oldalak használatával, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek kiskorúakkal.

Kína

A forgalmi torlódás elkerülése végett a nagyobb városokban korlátozzák az új járművek forgalomba helyezését. Pekingben például évente maximum 240 000 új rendszámot adnak ki. 2012 augusztusában az 1 050 000 jelentkező közül csupán minden 53. juthatott rendszámhoz a sorsoláson, ahol 19 926 engedélyt osztottak szét.