ÉSZREVESZI Jehova, ha a szolgái igyekeznek a kedvében járni? Igen, észreveszi. De nemcsak azt látja meg, ha dicsőítik őt a szavaikkal és a tetteikkel, hanem azt is, ha értékeléssel gondolnak rá. Sőt, nem felejti el a szolgáit, és hűséges életútjukat is emlékezetében őrzi. Miért lehetünk biztosak ebben? Malakiás próféta szavaiból megtudhatjuk. (Olvasd el: Malakiás 3:16.)

Az i. e. V. században, amikor Malakiás prófétaként szolgált, Izraelben az erkölcsi és vallási helyzet siralmas volt. A papok elhanyagolták a feladataikat, az emberek pedig azzal hoztak szégyent Istenre, hogy varázslást gyakoroltak, házasságtörők és becstelenek voltak (Malakiás 2:8; 3:5). Ám néhány izraelita még ilyen körülmények között is hűséges maradt Jehovához. Mit tudunk róluk?

„A Jehovát félők beszélgettek egymással” – írta Malakiás. Az istenfélelem jó tulajdonság. Malakiás azokra az izraelitákra utalt, akik mélységesen tisztelték Istent, és jó értelemben féltek attól, hogy valamivel megbántják. Érdemes megfigyelnünk, hogy ezek az istenfélő emberek „beszélgettek egymással”, vagyis nyilvánvalóan összegyűltek, hogy dicsérjék Jehovát, és bátorítsák egymást, hogy hűségesen ki tudjanak tartani.

A Jehova iránti mélységes tiszteletük egy másik fontos módon is megnyilvánult. Malakiás azt írta róluk, hogy „gondolnak [Jehova] nevére”. Egy másik fordítás így fogalmaz: „megbecsülik nevét.” Ezek az istenfélő emberek még a gondolataikban is magasztalták Jehovát. Értékelő szívvel elmélkedtek róla és nagy nevéről. Vajon Jehova látta mindezt?

Malakiás ezt írta: „Jehova pedig figyelt és hallgatta őket.” Jehova a fenséges égi lakhelyén imádóinak minden egyes dicsérő szavára odafigyelt. És az sem kerülte el a figyelmét, amikor egyedül elmélkedtek (Zsoltárok 139:2). Ám ennél sokkal többet is tett.

„Emlékkönyvet kezdtek írni őelőtte” – folytatta Malakiás. Ebben a könyvben azok szerepelnek, akik feddhetetlenül szolgálják Jehovát. A könyvet Malakiás emlékkönyvnek nevezte. * Ez arról biztosít minket, hogy Jehova sosem felejti el hűséges imádóit, és mindazt, amit azért tesznek, hogy dicsérjék őt; egyetlen jó tettük, szavuk vagy gondolatuk sem merül feledésbe. De Isten többet tesz annál, mint hogy visszaemlékszik rájuk. Örök élettel jutalmazza meg azokat, akiknek a neve végleg az emlékkönyvében marad (Zsoltárok 37:29). *

Milyen vigasztaló tudni, hogy Jehova értékeli mindazt, amit azért teszünk, hogy őt megfelelően imádjuk. Érdemes alaposan elgondolkodni a Malakiás 3:16 szavain. Jó, ha megkérdezzük magunktól, hogy a mi nevünk fel van-e jegyezve Isten emlékkönyvében. Így lesz, ha nap mint nap megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy tetteinkre, szavainkra és gondolatainkra Jehova szívesen emlékezzen vissza.