Turku kikötővárosában nőttem fel, egy olyan környéken, ahol munkásemberek laktak. Apukám bokszbajnok volt, és az öcsémmel mi is sokat bokszoltunk. Az iskolában gyakran keveredtem verekedésbe, és soha nem haboztam, ha az öklömet kellett használnom. Tizenévesen csatlakoztam egy rossz hírű bandához, így még többször kerültem összetűzésbe másokkal. Közben megtetszett a heavy metal zene, és arról álmodoztam, hogy egyszer sztár leszek.

Vettem egy dobfelszerelést, alapítottam egy zenekart, és én lettem a frontember. Nagyon jó érzés volt megőrülni a színpadon. Mivel elég agresszívak voltunk, és a külsőnk is vad volt, egyre ismertebbek lettünk, és már nagy közönség előtt is felléptünk. Készítettünk néhány felvételt, és az utolsóra nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Az 1980-as évek végén az Egyesült Államokba utaztunk, hogy népszerűsítsük a bandánkat. Volt néhány fellépésünk New Yorkban és Los Angelesben. Mielőtt hazatértünk Finnországba, megismerkedtünk a zeneipar néhány fontosabb képviselőjével is.

Bár nagyon szerettem a bandát, arra vágytam, hogy az életemnek igazi értelme legyen. Amikor tapasztaltam, hogy milyen kíméletlen a zeneipar, nagyon kiábrándulttá váltam. Az is elkezdett zavarni, hogy kicsapongóan élek. Tudtam, hogy rossz ember vagyok, és attól féltem, hogy pokolra jutok. Különböző vallási könyvekben válaszok után kutattam, és buzgón imádkoztam Istenhez, hogy segítsen nekem, ugyanakkor azt éreztem, hogy sohasem leszek képes neki tetszően élni.

Hogy fenn tudjam tartani magam, a helyi postán dolgoztam. Amikor megtudtam, hogy az egyik kollégám Jehova Tanúja, elárasztottam a kérdéseimmel. A Bibliából adott logikus válaszai elgondolkodtattak, ezért elkezdtem tanulmányozni vele a Bibliát. Néhány hét után a bandának egy nagyon jó lemezszerződést ajánlottak, azzal az ígérettel, hogy kiadhatunk egy albumot az Egyesült Államokban. Úgy gondoltam, hogy ez életem nagy lehetősége.

 A Tanúnak, akivel tanulmányoztam, azt mondtam, hogy nagyon szeretnék még egy albumot kiadni, és hogy azután tényleg alkalmazom majd a Biblia alapelveit az életemben. Erre ő nem mondott semmit, csak megkért, hogy olvassam fel a Máté 6:24-et. Ez a vers így szól: „Senki sem szolgálhat rabszolgaként két úrnak”. Amikor megértettem Jézus szavait, nagyon megdöbbentem. Néhány nappal később azonban a tanítóm döbbent meg: elmondtam neki, hogy mivel szeretnék Jézus követője lenni, otthagytam a bandát.

A Biblia olyan volt számomra, mint egy tükör, mely megmutatja a hiányosságaimat (Jakab 1:22–25). Rájöttem, hogy gátlástalan ember vagyok, büszke, tele olthatatlan becsvággyal. Csúnyán beszéltem, verekedtem, dohányoztam és rengeteget ittam. Amikor felismertem, hogy mennyire másképp élek, mint ahogyan az a Biblia szerint helyes lenne, úgy éreztem, hogy egy leküzdhetetlen hegy tornyosul előttem. Ennek ellenére kész voltam megtenni a szükséges változtatásokat (Efézus 4:22–24).

A múltban elkövetett hibáim miatt nagyon erős bűntudatom volt, különösen eleinte. De a kollégám, akivel tanulmányoztam, sokat segített. Megmutatta, hogy mit ír az Ézsaiás 1:18: „Még ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérré lesznek, mint a hó”. Ez és más bibliaversek meggyőztek arról, hogy égi Atyánk irgalmas, és szeretné begyógyítani azoknak a sebeit, akik megbánták a hibáikat.

Miután megismertem és megszerettem Jehovát, eldöntöttem, hogy átadom neki az életemet (Zsoltárok 40:8). 1992-ben, Jehova Tanúi Szentpéterváron tartott nemzetközi kongresszusán megkeresztelkedtem.

Jehova imádói között sok igaz barátra leltem. Időnként összejövünk, kellemes zenét játszunk, és élvezzük Istennek ezt az ajándékát (Jakab 1:17). Rendkívüli kincsnek tekintem drága feleségemet, Kristinát, aki mellettem áll jóban-rosszban, és akivel megoszthatom a legmélyebb érzéseimet is.

Ha akkoriban nem választom Jehova szolgálatát, már nem élnék. Régen folyton bajba keveredtem, és nagyon zűrös volt az életem, most viszont valódi célja van, és úgy érzem, minden a helyére került.