AMINT a Jerikót körülvevő síkságon megjelennek az első napsugarak, Ráháb kinéz a háza ablakán. Az ellenséges izraelita hadsereget látja gyülekezni. Mikor menetelni kezdenek a város körül, a nyomukban porfelhő támad, és messzire elhallatszik a kürtjeik hangja.

Jerikó Ráháb otthona: Ismeri az utcáit, a házait, a nyüzsgő piacait és műhelyeit. De még ennél is jobban ismeri a város lakóit. Tudja, hogy mindenkin egyre nagyobb félelem lesz úrrá, ahogy telnek a napok, és az izraeliták különös módon újra meg újra megkerülik a várost – mindennap egyszer. A kürtölés hangja betölti az utcákat és a tereket, Ráháb mégsem retteg, ahogy a többiek.

Látja, amint a sereg a hetedik nap hajnalán is menetelni kezd. Az izraelita katonák között ott vannak a papjaik is, akik a kürtöket fújják, és a szent ládát viszik, mely Istenük, Jehova jelenlétét jelképezi. Ráháb keze talán azon a vörös kötélen nyugszik, mely a városfalra épült házának az ablakán lóg ki. Ez a kötél arra emlékezteti, hogy a családjával együtt megmenekülhet, amikor a város elpusztul. Vajon Ráháb áruló volt? Jehova szemében semmiképpen sem. Ő kivételes hitű asszonynak tartotta. De nézzük meg, hogyan is kezdődött Ráháb története, és lássuk, mit tanulhatunk tőle.

Ráháb prostituált volt. Ez korábban annyira megdöbbentett néhány bibliamagyarázót, hogy azt állították, hogy Ráháb pusztán vendégfogadós volt. Ám a Biblia elég egyértelműen fogalmaz, és nem hallgatja el a tényeket (Józsué 2:1; Héberek 11:31; Jakab 2:25). A kánaáni társadalomban valószínűleg elfogadhatónak tartották ezt a foglalkozást. A kultúra azonban nem mindig tudja elnyomni a lelkiismeretet, azt az erkölcsi érzéket, melyet Jehova minden emberben elültetett (Róma 2:14, 15). Ráhábot vélhetően nagyon is zavarta, hogy így él. Sok mai prostituálthoz hasonlóan ő is azt érezhette, hogy a körülményei áldozata, és nincs más választása, ha el akarja tartani a családját.

Ráháb kétségtelenül nem ilyen életre vágyott. A helyet, ahol élt, erőszak és züllöttség jellemezte, és itt gondolhatunk a vérfertőzésre és az állatokkal való fajtalankodásra is (3Mózes 18:3, 6, 21–24). A vallásnak nagy szerepe volt abban, hogy ennyire elharapódzott a gonoszság. A templomokban megszokott volt a „szent” prostitúció, és a démonistenek, például Baál és Molok imádatához hozzátartozott, hogy gyermekeket égettek el élve áldozatként.

Jehova látta, mi folyik Kánaánban. Éppen az ott élők romlottsága miatt jelentette ki: „Az a föld ezért tisztátalan, és én büntetést hozok rá vétke miatt, és az a föld ki fogja hányni lakosait” (3Mózes 18:25). Mit foglalt magában ez a büntetés?  Izrael nemzete ezt az ígéretet kapta: „Jehova, a te Istened fokozatosan kiűzi ezeket a nemzeteket előled” (5Mózes 7:22). Évszázadokkal korábban Jehova Ábrahám családjának ígérte azt a földet, és ő „nem hazudhat” (Titusz 1:2; 1Mózes 12:7).

Jehova azonban azt is elrendelte, hogy bizonyos népcsoportokat teljesen semmisítsenek meg azon a területen (5Mózes 7:1, 2). Mint „az egész föld Bírája”, aki igazságos, belelátott az emberek szívébe, és jól tudta, mennyire mélyre süllyedtek a gonoszság és az erkölcsi züllöttség mocsarában (1Mózes 18:25; 1Krónikák 28:9). Milyen lehetett Ráhábnak egy ilyen pusztulásra ítélt városban élnie? Csak sejtésünk van arról, hogy mit érezhetett, amikor az izraelitákról hallott. Megtudta, hogy ennek az elnyomott rabszolgákból álló nemzetnek az Istene megsemmisítő vereséget mért Egyiptom seregére, mely az akkori világ leghatalmasabb hadereje volt. És most Izrael nemzete Jerikó ellen vonult fel! A város lakói ennek ellenére megrögzötten folytatták a gaztetteiket. Érthető, hogy miért nevezi a Biblia Ráháb kánaánita kortársait engedetlenkedőknek (Héberek 11:31).

Ráháb azonban különbözött tőlük. Az évek során eltűnődhetett azon, amit Izrael nemzetéről és annak Istenéről, Jehováról hallott. Mennyire más volt Jehova, mint a kánaáni istenek! Ő nem követelt emberáldozatokat a népétől, hanem inkább harcolt érte; nem lezüllesztette, hanem erkölcsösségre tanította az imádóit. A nőket értékesnek tartotta, és nem szexuális játékszernek, melyet adni-venni lehet, vagy lealjasítani az imádatban. Amikor Ráháb tudomására jutott, hogy az izraeliták a Jordán túlpartján táboroznak, és le akarják rohanni Jerikót, biztosan rémülten gondolt arra, hogy mi lesz így a népével. Vajon Jehova észrevette ezt az asszonyt, és értékelte a benne lévő jót?

Ma is sok olyan ember van, mint Ráháb. Úgy érzik, mintha csapdában vergődnének, emberhez nem méltó körülmények között, örömtelenül, és közben senki sem törődik velük, senki sem értékeli őket. Ráháb története azt a megnyugtató tanulságot hordozza, hogy Isten figyelmét senkinek a sorsa nem kerüli el. Bármilyen jelentéktelennek érezzük is magunkat, ő „nincs messze egyikünktől sem” (Cselekedetek 17:27). Igen, közel van az emberekhez, és szíves-örömest kínál reményt mindazoknak, akik belé vetik a hitüket. Vajon Ráháb is ezt tette?

Egy nap, még mielőtt Izrael többször is körüljárta Jerikót, két idegen állt Ráháb ajtajában. Remélték, hogy sikerül észrevétlennek maradniuk, de a feszült városlakók közül sokan éberen figyeltek, mert attól tartottak, hogy izraelita kémek lopóznak be. Az éles szemű Ráháb alighanem gyorsan rájött, hogy kik ők. Nem mintha szokatlan lett volna, hogy idegen férfiak  keressék fel, de ők ketten csak szállást kértek, a szolgálataira nem tartottak igényt.

És valóban: kémek voltak Izrael táborából. A parancsnokuk, Józsué küldte őket, hogy puhatolják ki Jerikó erős és gyenge pontjait. Ez volt az első kánaáni város, amelyet az izraeliták lerohanni készültek, és talán a legerősebb is. Józsué tudni akarta, hogy mire számítson a katonáival. A kémek bizonyára szándékosan választották Ráháb házát. Egy prostituált otthonában volt a legkisebb az esélye, hogy feltűnést keltenek. És esetleg abban is reménykedtek, hogy egy-két elejtett szóból hasznos információhoz juthatnak.

A Biblia szerint Ráháb „vendégszeretően fogadta a követeket” (Jakab 2:25). Beengedte őket, és bár gyanította, hogy kik ők, és milyen célból érkeztek, megengedte, hogy maradjanak. Talán azt remélte, hogy többet megtud az Istenükről, Jehováról.

Ám egyszer csak küldöttek érkeztek Jerikó királyától. Híre ment, hogy izraelita kémek vannak Ráhábnál. Mit tesz most Ráháb? Ha a két idegen védelmére kel, nem teszi kockára a saját és a családja életét? Hiszen Jerikó lakói megölhetik őket az ellenség rejtegetéséért. Másrészt viszont ott van az, hogy most már semmi kétsége sincs a férfiak kiléte felől. Ha meg van róla győződve, hogy Jehova sokkal jobb Isten, mint az, akit ő imád, ez kiváló alkalom arra, hogy Jehova mellett foglaljon állást.

Ráhábnak nem volt sok ideje gondolkodni, de nagyon leleményes megoldást választott, és gyorsan cselekedett. Elrejtette a kémeket a lenszárak közé, melyeket a háza lapos tetején szárított, a király követeinek pedig ezt mondta: „Igen, betértek hozzám azok a férfiak, de nem tudtam, honnan valók. Kapuzáráskor pedig, amikor már sötét volt, a férfiak kimentek. Nem tudom, hová mentek. Gyorsan szaladjatok utánuk, még utoléritek őket!” (Józsué 2:4, 5). Képzeljük el, amint Ráháb a király küldötteinek a szemébe néz. Vajon észreveszik, hogy a torkában dobog a szíve?

A csel bevált. A király emberei elsiettek a Jordán felé, a gázlók irányában (Józsué 2:7). Ráháb minden bizonnyal megkönnyebbülve sóhajtott fel. Ezzel az egyszerű fortéllyal félrevezette a gyilkos szándékú férfiakat, akiknek nem volt joguk megtudni az igazságot, és megmentette az igaz Isten, Jehova szolgáit.

Ráháb visszasietett a tetőre, és elmondta a két kémnek, hogy mit tett. Arról is tájékoztatta őket, hogy a népe elcsüggedt, és retteg a támadóitól. Ez a hír biztosan fellelkesítette a kémeket. A gonosz kánaániták megrémültek Izrael Istenének,  Jehovának a hatalmától! Amit Ráháb ezután mondott, abból mi is sokat tanulhatunk: „Jehova, a ti Istenetek bizony Isten fent az egekben és lent a földön!” (Józsué 2:11). Eleget hallott Jehováról ahhoz, hogy tudja, Izrael Istene méltó a bizalmára, így belé vetette a hitét.

Ráhábnak szikrányi kétsége sem volt afelől, hogy Jehova győzelemre segíti a népét, az izraelitákat. Így hát irgalomért könyörgött, és azt kérte, hogy hagyják életben őt és a családját. A kémek beleegyeztek, és meghagyták Ráhábnak, hogy ne árulja el őket, és lógasson ki egy vörös kötelet a városfalon lévő ablakából, hogy az izraelita katonák ne bántsák őket (Józsué 2:12–14, 18).

Egy lényeges igazságot tanulhatunk Ráhábtól a hitről. Ahogyan a Biblia fogalmaz, „a hit a hallottakat követi” (Róma 10:17). Ráháb megbízható híreket hallott Jehova Isten hatalmáról és igazságosságáról, ezért hitt és bízott benne. Mi most sokkal több ismerethez juthatunk hozzá Jehováról. Vajon törekszünk rá, hogy a Szavából, a Bibliából tanultak alapján megismerjük őt, és higgyünk benne?

Ráháb tanácsára a két kém az ablakon át egy kötélen leereszkedett, aztán sietve a hegyekbe ment. A Jerikótól északra lévő meredek hegyoldalakban számos barlang volt, ahol elrejtőzhettek, míg elmúlt a veszély, és aztán épségben visszatérhettek az izraeliták táborába a Ráhábtól hallott jó hírrel.

Később, amikor Jerikó lakói megtudták, hogy Jehova csoda folytán megállította a Jordán vizét, és így Izrael népe száraz lábbal kelhetett át a folyómedren, biztosan reszkettek a félelemtől (Józsué 3:14–17). Ráhábot azonban ez még inkább meggyőzhette arról, hogy jól tette, hogy bízott Jehovában.

Aztán elkövetkezett a hat hosszú nap, amely alatt az izraeliták hatszor kerülték meg Jerikót. A hetedik nap viszont más volt. Ahogy a cikk bevezetőjében említettük, a sereg már napkeltekor elkezdte a menetelést, és az első kör után nem hagyta abba, hanem újra és újra megkerülte a várost (Józsué 6:15). Vajon mi lesz ebből?

A hetedik napon, a hetedik kör végén a sereg megállt. A kürtök hangja elnémult. Csend lett. A városban szinte tapintani lehetett a feszültséget. Ekkor Józsué jelt adott, a sereg pedig, mely eddig csendben menetelt, harsány kiáltásban tört ki. Lehet, hogy a városfalon az őrök csodálkoztak ezen a furcsa taktikán. Csak egy csatakiáltás, és semmi más? Ám nem volt sok idejük ezen gondolkodni. A masszív fal remegni kezdett alattuk. Rázkódott, megrepedezett, aztán összeomlott – igen, a földdel vált egyenlővé. Miután elült a por, láthatóvá vált, hogy a fal egy része épen maradt. Ráháb háza ott állt, ahogy addig, magányosan tanúskodva ennek az asszonynak a hitéről. Képzeljük csak el, mit érezhetett, amikor látta, hogy Jehova megóvta az életét! * A családjával együtt biztonságban volt! (Józsué 6:10, 16, 20, 21).

Jehova népe is tisztelte Ráhábot a hitéért. Látva az égnek meredő házat a romok között, tudták, hogy Jehova vele volt. Életben hagyta őt és a családját, miközben végrehajtotta az ítéletét a gonosz városon. A csata után Ráhábnak megengedték, hogy Izrael táborának a közelében lakjon. Később csatlakozott ehhez a néphez, és férjhez ment egy Sálmon nevű férfihoz. A fiuknak, Boáznak is nagyon erős hite volt. Ő a moábita Ruthot vette feleségül (Ruth 4:13, 22). * Ebből a rendkívüli hitű családból származott Dávid király, és maga a Messiás, Jézus Krisztus is (Józsué 6:22–25; Máté 1:5, 6, 16).

Ráháb történetéből azt tanulhatjuk, hogy egyikőnk sem jelentéktelen Jehova szemében. Mindannyiunkat észrevesz, képes a szívünkben olvasni, és örül, amikor valakiben talál hitet, ahogy Ráháb szívében is talált. A hite tettekre indította ezt az asszonyt. Ahogyan a Biblia írja, „cselekedetek által nyilvánították igazságossá” (Jakab 2:25). Utánozzuk hát a hitét!