Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

BESZÉLGETÉS EGY BIBLIAI TÉMÁRÓL

Mikor kezdett uralkodni Isten Királysága? (2. rész)

Mikor kezdett uralkodni Isten Királysága? (2. rész)

A következő elképzelt jelenetben Márk, aki Jehova Tanúja, ismét felkeresi Csabát, és egy bibliai témáról beszélget vele, ahogyan azt Jehova Tanúi a világon mindenütt teszik.

NABUKODONOZOR ÁLMA (RÖVID ISMÉTLÉS)

Márk: Örülök, hogy ismét találkozhatunk. Mindig nagyon várom ezeket az alkalmakat, amikor tanulmányozzuk a Bibliát. * Hogy van?

Csaba: Köszönöm, jól.

Márk: Ennek örülök. Múltkor arról beszélgettünk, hogy miért mondják Jehova Tanúi, hogy Isten Királysága 1914-ben jött létre. * Találtunk egy nagyon fontos bizonyítékot erre Dániel könyvének a 4. fejezetében. Emlékszik, miről olvastunk?

Csaba: Nabukodonozor álmáról, amely egy nagy fáról szólt.

Márk: Pontosan. Nabukodonozor király álomban egy óriási, égig érő fát látott. Majd hallotta, hogy Isten angyala azt parancsolja, hogy vágják ki a fát, de a tövét és a gyökerét hagyják a földben. „Hét idő” elteltével a fa újra kihajtott. * Megvizsgáltuk azt is, hogy miért van két beteljesedése a próféciának. Emlékszik az elsőre?

Csaba: Ha jól tudom, ez akkor volt, amikor Nabukodonozor hét évre elvesztette az értelmét.

Márk: Így van, ezért az uralma megszakadt egy időre. A nagyobb beteljesedésben pedig Isten uralma szakadt meg bizonyos értelemben hét időre. Megnéztük, hogy a hét idő i. e. 607-ben kezdődött, amikor Jeruzsálem elpusztult. Attól fogva nem volt olyan király, aki Jehova Istent képviselve uralkodott volna a népe felett. Azonban a hét idő végén Isten kinevezett egy új uralkodót, méghozzá az égben. Vagyis a hét idő végén jött létre Isten égi Királysága. Szóval azt már megbeszéltük, hogy mikor kezdődött a hét idő. Ha arra is választ kapunk, hogy milyen hosszú volt ez az időszak, akkor tudni fogjuk, hogy mikor jött létre Isten Királysága. Eddig érthető volt minden?

Csaba: Igen, jó, hogy átismételtük.

Márk: Akkor most megvizsgálhatnánk a hét idő hosszát. Újra utánaolvastam a témának, hogy jól el tudjam magyarázni a fő pontokat. Kezdhetjük?

Csaba: Rendben.

VÉGET ÉR A HÉT IDŐ – ELKEZDŐDNEK AZ UTOLSÓ NAPOK

Márk: A prófécia első beteljesedésében, mely Nabukodonozorhoz kötődik, a hét idő hét évet jelent. De az Isten Királyságával kapcsolatos beteljesedésben ennél sokkal hosszabb időszakról lehet szó.

Csaba: Miből gondolja ezt?

Márk: Először is tudjuk, hogy a hét idő i. e. 607-ben kezdődött, Jeruzsálem pusztulásakor. Ha ettől az évtől számolunk hét évet, i. e. 600-hoz jutunk el. Ekkor semmi sem történt, aminek jelentősége lett volna Isten uralmával kapcsolatban. És ahogy már beszéltünk róla, évszázadokkal később, amikor Jézus a földön volt, azt mondta, hogy a hét idő még nem ért véget.

Csaba: Igen, már emlékszem.

Márk: Szóval a hét idő nem hét évet ölel fel, hanem egy hosszabb időszakot.

Csaba: De mégis mennyire hosszút?

Márk: A Jelenések könyvéből, mely segít Dániel könyvének a megértésében, kiderül, hogy pontosan milyen hosszú a hét idő. Arról olvasunk, hogy három és fél idő 1260 napnak felel meg. * Tehát a hét idő, ami ennek a kétszerese, 2520 napot jelent. Ez ugye érthető így?

Csaba: Igen, már csak azt nem értem, hogy ebből miért következtetünk arra, hogy 1914-ben jött létre Isten Királysága.

Márk: Keressük meg az összefüggést. A bibliai próféciákban egy nap néha egy évet szemléltet. * Ha egy nap egy évet jelent, akkor a hét idő 2520 év. I. e. 607-től 2520 évet számolva 1914-hez jutunk el. * Ekkor ért véget a hét idő, és ekkor kezdett uralkodni Jézus Isten Királyságának a Királyaként. Fontos megjegyezni, hogy 1914 óta olyan események történnek, amelyeket a Biblia az utolsó napokra jövendölt.

Csaba: Milyen események?

Márk: Nézzük meg, mit mondott Jézus a Máté 24:7-ben arról az időszakról, amikor elkezd uralkodni az égben: „nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, és lesznek élelmiszerhiányok meg földrengések egyik hely után a másikon.” Élelmiszerhiányokat és földrengéseket jövendölt erre az időszakra. Az elmúlt évszázadban volt részünk bőven ehhez hasonlókban, ugye?

Csaba: Hát igen.

Márk: Jézus azt is megemlítette a vers szerint, hogy háborúk is lesznek, miután létrejön Isten Királysága. A Jelenések könyve elmondja, hogy a vég idején nem csupán helyi háborúk lesznek, hanem olyanok, amelyek az egész földet sújtják. * És hát tudjuk, hogy mikor tört ki az első világháború.

Csaba: Igen, 1914-ben, pont akkor, amikor Jézus Király lett! Még sosem gondoltam így erre.

Márk: Ha összevetjük a hét időről szóló próféciát és a vég idejéről szóló bibliai jövendöléseket, a kép tisztán kirajzolódik. Jehova Tanúinak meggyőződésük, hogy Jézus 1914-ben kezdett uralkodni Isten Királyságának a Királyaként, és ugyanebben az évben kezdődtek el az utolsó napok. *

Csaba: Nehezen áll össze a fejemben ez az egész.

Márk: Ez teljesen érthető. Nekem is időbe telt, mire megértettem. De azt biztosan sikerült leszűrnie, hogy Jehova Tanúi tanítása az 1914-es évről a Biblián alapul, még akkor is, ha konkrétan nem olvasunk erről a dátumról benne.

Csaba: Igen. Mindig nagy hatással van rám, hogy nem a saját véleményüket terjesztik, hanem bibliaversekkel támasztják alá az állításaikat. Már csak azon gondolkodom, hogy miért ilyen bonyolult ez a tanítás. Miért nem íratta le Isten a Bibliában egyszerűen, hogy 1914-ben kezd el uralkodni Jézus az égben?

Márk: Ez jó kérdés, Csaba. Tény, hogy a Bibliában sok minden nincs nyíltan megfogalmazva. Isten úgy íratta le, hogy erőfeszítéseket kelljen tennünk azért, hogy megérthessük. Ha van kedve, legközelebb beszélhetnénk arról, hogy mi ennek az oka.

Csaba: Jó ötlet.

Benned is felmerült már valamilyen bibliai kérdés? Kíváncsi vagy Jehova Tanúi valamelyik hitnézetére vagy valami másra a vallásukkal kapcsolatban? Ha igen, bátran kérdezz rá, amikor legközelebb találkozol egy Tanúval. Örömmel válaszol majd a kérdéseidre.

^ 5. bek. Jehova Tanúi sokakkal folytatnak ingyenes bibliatanulmányozást, melynek során bibliai témákat vizsgálnak meg.

^ 7. bek. Lásd a „Beszélgetés egy bibliai témáról – Mikor kezdett uralkodni Isten Királysága? (1. rész)” című cikket ennek a folyóiratnak a 2014. október 1-jei számában.

^ 24. bek. Lásd a „Nabukodonozor álma a nagy fáról” című kiemelt részt.