Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mindenki megtalálhatja az igaz hitet

Mindenki megtalálhatja az igaz hitet

Mindenki megtalálhatja az igaz hitet

Sarah Jayne 19 éves volt, amikor megállapították, hogy petefészekrákja van. A műtétet követően Sarah Jayne jól érezte magát, és bizakodóan tekintett a jövőbe. Határtalan optimizmusát jelezte az is, hogy 20 évesen megvolt az eljegyzése, majd azt követően hozzáfogott az esküvői tervek készítéséhez. Ám még ugyanabban az évben a rák kiújult, és Sarah Jayne megtudta, hogy már csak néhány hét van hátra az életéből. 2000 júniusában halt meg, nem sokkal azelőtt, hogy betöltötte volna a 21. életévét.

AZOKAT, akik meglátogatták Sarah Jayne-t a kórházban, bámulatba ejtette, hogy milyen nyugodt és bizalomteljes volt a jövőjével kapcsolatban, valamint hogy milyen erős hite volt Istenben és az ő Szavában, a Bibliában. A közelgő tragédia borzalma ellenére szilárdan hitt a feltámadásban. Tudta, hogy újból találkozhat majd barátaival (János 5:28, 29). „Isten új világában mindnyájatokkal találkozni fogok” — mondta.

Néhányan csupán téveszmének tartják ezt a fajta hitet, ezért nem is foglalkoznak vele. „Mi más lenne a túlvilág — kérdezi Ludovic Kennedy —, mint csupán a gyengék és bizonytalanok hiedelme, hogy az utolsó trombitaszó hangjára ők is vigadozhatnak, kaviárt ehetnek és trombitálhatnak; hogy valami zöldellő Édenben majd boldog órákat tölthetnek az előttük odaérkezettekkel és az utánuk következőkkel?” E kérdés hallatán azonban egy másik kérdés merül fel mintegy válaszként: Mi az ésszerűbb — abban hinni, hogy „csak egy életünk van, ezért jobb, ha mindent beleadunk”, ahogy Kennedy javasolja, vagy inkább Istenbe és a feltámadásra tett ígéretébe vetni a hitünket? Sarah Jayne az utóbbi mellett döntött. De hogyan fejlesztett ki ilyen hitet?

’Keressük az Istent, és meg is találjuk’

Ahhoz, hogy az ember hinni és bízni tudjon valakiben, meg kell ismernie a másik személyt. Betekintést kell nyernie a gondolkodásmódjába és a cselekedeteibe. Ebben a folyamatban mind a szív, mind az elme szerepet kap. Tulajdonképpen ugyanilyen módon lehet igaz hitet kifejleszteni Istenben. Meg kell ismernünk őt: azt, hogy milyen tulajdonságai vannak, milyen a személyisége, és hogy minden szavával és tettével bebizonyította, mennyire szavahihető és megbízható (Zsoltárok 9:11; 145:1–21).

Néhányan úgy érzik, hogy lehetetlenség Istent megismerni, mivel szerintük Isten túl messze van tőlünk, és olyan megfoghatatlan, ha egyáltalán létezik. „Ha Isten olyan valóságos, mint amilyennek Sarah Jayne és a hozzá hasonló keresztények látják, akkor miért nem fedi fel magát nekünk is, akik nem ismerjük őt?” — kérdezik a hitetlenkedők. Nos, vajon Isten valóban túl messze van az emberektől, és csakugyan kifürkészhetetlen? Pál apostol az athéni filozófusoknak és tanult embereknek tartott beszédében elmondta, hogy „az Isten, aki alkotta a világot, és mindent, ami abban van”, arról is gondoskodott, hogy mindenünk meglegyen, amire szükségünk van ahhoz, hogy ’keressük őt, és meg is találjuk’. Sőt, Pál kijelentette: „nincs messze egyikünktől sem” (Cselekedetek 17:24–27).

Hogyan tudja hát valaki ’keresni Istent, és meg is találni’? Néhányan egyszerűen csak szemügyre veszik a minket körülvevő világegyetemet. Sokak szerint már maga a világegyetem is elég bizonyítékát adja annak, hogy kell lennie egy Teremtőnek (Zsoltárok 19:2; Ézsaiás 40:26; Cselekedetek 14:16, 17). * Pál apostolhoz hasonlóan ők is úgy érzik, hogy Isten „láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők, igen, az ő örök hatalma és istensége” (Róma 1:20; Zsoltárok 104:24).

A Bibliára is szükség van

Ám a Teremtő valami másról is gondoskodott, amire szükség van ahhoz, hogy valaki igazi hitet tudjon kifejleszteni benne. Miről van szó? Isten ihletett Szaváról, a Bibliáról, melyben felfedi az akaratát és a szándékát (2Timóteus 3:16, 17). „De várjunk csak! — mondanák néhányan. — Hogyan hihetnék el akár egy szót is abból, amit a Biblia mond, amikor azok, akik állítólag a Biblia szerint élnek, olyan borzalmas dolgokat követnek el?” Szó ami szó, botrányos az a képmutatás, brutalitás és erkölcstelenség, ami a kereszténységre jellemző. De nincs az a gondolkodó ember, akinek ne tűnne fel, hogy a kereszténység csak úgy tesz, mintha a Biblia alapelveit követné (Máté 15:8).

Maga a Biblia is arra figyelmeztetett, hogy sokan lesznek, akik azt állítják, hogy Istent szolgálják, de valójában „megtagadják még a tulajdonosukat is”, Péter apostol pedig rámutatott, hogy „ezek miatt becsmérlő beszéd éri majd az igazság útját” (2Péter 2:1, 2). Jézus Krisztus az ilyeneket ’törvénytelenség művelőinek’ nevezte, akiket gonosz cselekedeteik egyértelműen lelepleznek majd (Máté 7:​15-​23). Ha valaki a kereszténység múltjára hivatkozva elvetné Isten Szavát, az olyan lenne, mintha a szemétbe hajítaná egy bizalmas barátja levelét csak azért, mert történetesen olyan valaki kézbesítette, akiről csak rosszat hallani.

Isten Szava nélkül nem lehet igaz hitet kifejleszteni. Egyedül a Biblia lapjai tárják fel a történteket Jehova szemszögéből nézve. Isten olyan, mindig aktuális kérdésekre adja meg a választ benne, hogy miért engedi meg a szenvedést és a gyötrődést, és hogy hogyan fogja orvosolni a helyzetet (Zsoltárok 119:105; Róma 15:4). Sarah Jayne meggyőződött róla, hogy a Biblia Isten ihletett Szava (1Tesszalonika 2:13; 2Péter 1:19–21). Hogyan? Nem úgy, hogy egyszerűen csak elhitte, amit a szülei mondtak neki, hanem időt szánt arra, hogy őszintén számba vegyen minden bizonyítékot, mely arra mutat, hogy a Biblián keresztül Isten egyedülálló módon tárja fel a mondanivalóját (Róma 12:2). Sarah Jayne megfigyelte például azt, hogy milyen nagy erőt fejt ki a Biblia azoknak az életében, akik ragaszkodnak az abban leírt alapelvekhez. Olyan kiadványok segítségével, mint A Biblia — Isten Szava vagy emberé? * című könyv, azt a tömérdek bizonyítékot is megvizsgálta, melyet magában a Bibliában találhatunk arra, hogy a Szentírást Isten ihlette.

„A hit a hallottakat követi”

Ám csupán az, hogy van az embernek Bibliája, önmagában még nem elég, sőt még az sem, ha hiszi, hogy a Biblia Isten ihletése alatt íródott. Pál apostol azt írta, hogy „a hit a hallottakat követi” (Róma 10:17). Ha tehát valaki hitet szeretne kifejleszteni, nem elég, ha csak van Bibliája, meg is kell hallania, amit a Biblia mond. Akkor „hallja meg” az ember, amit Isten a tudtára szeretne adni, ha olvassa és tanulmányozza a Szavát. Erre még az egészen fiatalok is képesek. Pál kifejti, hogy Timóteusnak ’csecsemőkorától’ kezdve tanította az édesanyja és a nagymamája „a szent írásokat”. Ezek szerint valamiféle agymosásról van itt szó? Korántsem! Timóteust semmilyen úton-módon nem próbálták meg ravaszul irányítani vagy félrevezetni, hanem ’meggyőzetve hitte el’ azokat a dolgokat, melyeket hallott és olvasott (2Timóteus 1:5; 3:14, 15).

Sarah Jayne ugyanígy lett meggyőzve. Az első századi bereaiakhoz hasonlóan ő is ’a legnagyobb készséggel fogadta a szót’ mind a szüleitől, mind pedig másoktól, akik tanították őt. Amikor még kisgyermek volt, bizonyára ösztönösen elfogadott mindent, amit a szülei mondtak neki. Később azonban, amint idősebb lett, nem elégedett meg azzal, hogy csak úgy vakon, különösebb erőfeszítés nélkül elfogadjon mindent, amire tanították, hanem ’naponta gondosan vizsgálta az Írásokat, hogy úgy vannak-e ezek a dolgok’ (Cselekedetek 17:11).

Mindenkinek sikerülhet igaz hitet kifejlesztenie

Mindenkinek sikerülhet igaz hitet kifejlesztenie — olyan hitet, melyről Pál apostol a héber keresztényeknek írt levelében beszél. Ott azt mondja, hogy ez a fajta hit „a remélt dolgok biztosítékon alapuló várása, a valóságok nyilvánvaló kimutatása, noha nem látjuk azokat” (Héberek 11:1). Ha ilyen hitet fejleszt ki valaki, akkor az a biztos tudat fogja eltölteni, hogy minden, amiben reménykedik, és amit a jövőtől vár, be fog teljesedni — köztük Istennek a feltámadásra tett ígérete is. Meg lesz győződve arról, hogy reménységét teljesen hiteles biztosítékok támasztják alá, és nem csupán vágyálmokat dédelget. Tudni fogja, hogy Jehova soha nem mulasztotta el megtartani az ígéreteit (Józsué 21:45; 23:14; Ézsaiás 55:10, 11; Héberek 6:18). Isten megígért új világa olyan valóságos lesz számára, mintha már most is ott élne (2Péter 3:13). És a hite által tisztán fogja látni, hogy Jehova Isten, Jézus Krisztus és Isten Királysága mind-mind valóság, nem csupán téveszmék.

Senkinek nem kell egyedül dolgoznia azon, hogy igaz hitet fejlesszen ki. Jehova nemcsak arról gondoskodott, hogy a Szava könnyen elérhető legyen, hanem egy világméretű keresztény gyülekezetet is létrehozott, mely állhatatosan azon fáradozik, hogy segítsen a helyes szívállapotú embereknek hitet kifejleszteni Istenben (János 17:20; Róma 10:14, 15). Fogadjunk el minden segítséget, melyet Jehova ezen a szervezeten keresztül nyújt (Cselekedetek 8:30, 31). És mivel a hit Isten szent szellemének az egyik gyümölcse, az is segíthet az embernek az igaz hit kifejlesztésében, ha kitartóan imádkozik ezért a szellemért (Galácia 5:22).

Senki ne engedje, hogy a kételkedők elriasszák. Hiszen ők mindenkit kigúnyolnak, aki hisz Istenben és az ő Szavában (1Korintus 1:18–21; 2Péter 3:3, 4). Az igaz hit nagyon értékes abban, hogy szilárdan ki tudjunk tartani az ilyen támadások kereszttüzében (Efézus 6:16). Sarah Jayne is ezt tapasztalta, és mindenkit, aki meglátogatta a kórházban, arra buzdított, hogy fejlesszen ki erős hitet. „Zárd a szívedbe az igazságot — mondogatta. — Tanulmányozd Isten Szavát. Maradj közel Isten szervezetéhez. Állandóan imádkozz, és szorgalmasan végezd Jehova szolgálatát” (Jakab 2:17, 26).

„Te tényleg hiszel ebben!” — mondta egy ápolónő, amikor látta, hogy milyen erős Sarah Jayne Istenbe és feltámadásba vetett hite. Amikor megkérdezték Sarah Jayne-t, hogy mi segít neki a körülményei ellenére is ilyen derűlátónak maradnia, ezt válaszolta: „A Jehovába vetett hitem. Igazi barátommá tettem Istent, és szívből szeretem őt.”

[Lábjegyzetek]

^ 8. bek. Lásd a Van-e Teremtő, aki törődik veled? című könyvet; Jehova Tanúi kiadványa.

^ 12. bek. Jehova Tanúi kiadványa.

[Kép a 6. oldalon]

Timóteusnak ’csecsemőkorától’ kezdve tanította az édesanyja és a nagymamája „a szent írásokat”

[Kép a 6. oldalon]

A bereaiak dicséretben részesültek, amiért naponta vizsgálták az írásokat

[Forrásjelzés]

„A teremtés története képekben” című filmből, 1914

[Képek a 7. oldalon]

Ha valaki hitet szeretne kifejleszteni, nem elég, ha csak van Bibliája, meg is kell hallania, amit a Biblia mond, és aszerint kell cselekednie

[Kép a 7. oldalon]

„Isten új világában mindnyájatokkal találkozni fogok”