Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Drágakő” a szemétdombon

„Drágakő” a szemétdombon

MI JUT eszedbe egy szemétdombról? Valószínűleg egy kupac bűzlő hulladék. Nemigen számítanál arra, hogy egy ilyen helyen valami értékeset találsz, főleg nem egy drágakövet.

Egy évszázaddal ezelőtt mégis ilyesmi történt. Igaz, nem egy szó szerinti kincset találtak a szemét között, de ez a valami is igen értékes. Miről van szó? És miért fontos számunkra, hogy rábukkantak?

VÁRATLAN FELFEDEZÉS

A XIX. század végén két tudós, Bernard P. Grenfell és Arthur S. Hunt, akik az Oxfordi Egyetem munkatársai voltak, Egyiptomba látogattak. A Nílus-völgy közelében lévő szemétdombokon számos papirusztöredéket fedeztek fel. Később, 1920-ban, miközben a leleteket katalogizálták, Grenfell újabb töredékek birtokába jutott, melyek ugyancsak Egyiptomban kerültek elő. Megvásárolta őket a manchesteri John Rylands Könyvtár számára. Azonban mindkét férfi meghalt, még mielőtt elkészült a katalógus.

Az Oxfordi Egyetem egy másik munkatársa, Colin H. Roberts fejezte be a munkát. A töredékek válogatása közben rábukkant egy 9-szer 6 centiméteres papiruszdarabra. A legnagyobb döbbenetére ismerős szavakat pillantott meg a kézzel írt görög szövegben. A töredék egyik oldalán a János 18:31–33 szavai álltak, a másikon pedig a 37. és a 38. vers egy része. Rögtön tudta, hogy felbecsülhetetlen értékű kincsre bukkant.

KORMEGHATÁROZÁS

Roberts feltételezte, hogy a papiruszdarab nagyon régi. De mégis mikori? A rajta lévő kézírást összehasonlította más ókori kéziratokkal, melyeknek tudta a korát. Ez a fajta kormeghatározási módszer a paleográfia * tárgykörébe tartozik. Így Robertsnek sikerült megállapítania a töredék keletkezésének a körülbelüli idejét. De biztos akart lenni a dolgában, ezért lefényképezte a töredéket, és elküldte a képeket három papiruszszakértőnek. Vajon mire jutottak?

Az íráskép és az íráselemek megvizsgálása után mindhárom tudós egyetértett abban, hogy a töredék az i. sz. második század első felében keletkezett, vagyis csupán néhány évtizeddel János apostol halála után. A paleográfia módszerével azonban nem lehet teljes bizonyossággal megmondani egy kézirat korát, és egy másik tudós úgy véli, hogy a szöveg a második század bármelyik időszakában íródhatott. Azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy ez a kis papirusztöredék a Keresztény Görög Iratok legrégebbi kézirattöredéke.

MIRŐL TANÚSKODIK A RYLAND-PAPIRUSZ?

Miért olyan fontos János evangéliumának ez a töredéke azoknak, akik szeretik a Bibliát? Legalább két okból. Elsőként azért, mert arról árulkodik, hogy a korai keresztények mennyire nagyra becsülték az Írásokat.

Miért olyan fontos János evangéliumának ez a töredéke azoknak, akik szeretik a Bibliát?

Az i. sz. második században az írott szövegeket tekercseken és kódexekben őrizték meg. A tekercsek papirusz- vagy pergamendarabokból voltak összeöltve egyetlen hosszú ívvé, melyet aztán összetekertek, és ha szükség volt rá, széttekertek. Az esetek többségében a tekercsnek csak az egyik felére írtak.

A Colin H. Roberts által talált töredéknek azonban mind a két oldalán volt írás, ami azt jelenti, hogy eredetileg nem tekercs, hanem kódex lehetett. A kódex pergamen- vagy papiruszlapokból volt összevarrva, melyeket úgy hajtottak össze, mint egy könyvet.

Mi volt az előnye a kódexnek a tekerccsel szemben? Tudvalevő, hogy a korai keresztények evangéliumhirdetők voltak (Máté 24:14; 28:19, 20). Mindenütt beszéltek másoknak a Biblia üzenetéről: az emberek otthonaiban, a piacokon és az utcákon (Cselekedetek 5:42; 17:17; 20:20). Ezért sokkal praktikusabb volt, ha az Írások kódex formában vannak náluk.

Ezenkívül a kódexből könnyebb volt másolatokat készíteniük a gyülekezeteknek és az egyes keresztényeknek. Az evangéliumokat újra meg újra lemásolták, ami kétségkívül hozzájárult a kereszténység gyors terjedéséhez.

A Ryland-papirusz elölről és hátulról

A Ryland-papirusz azért is fontos számunkra, mert kiderül belőle, hogy milyen hűségesen adták tovább a Biblia eredeti szövegét. Jóllehet csupán néhány verset tartalmaz János evangéliumából, azok szinte teljesen megegyeznek azzal a szöveggel, amelyet a mai Bibliákban olvashatunk. Ez a töredék tehát bizonyítja, hogy bár a Bibliát az idők folyamán számtalanszor lemásolták, nem változtattak a szövegén.

Természetesen a Ryland-papirusz csak egy a sok ezer töredék és kézirat közül, amely mind megerősíti, hogy az eredeti bibliai szöveget hűen adták tovább. Werner Keller erre a következtetésre jutott: „Ezek a régi [kéziratok] minden kétséget kizáróan alátámasztják, hogy megbízhatunk a ma használatos Bibliák szövegének a hitelességében” (The Bible as History).

Igaz, a keresztények hite nem régészeti leletektől függ. Ők meg vannak róla győződve, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett” (2Timóteusz 3:16). Mégis nagyon hiterősítő, amikor egy-egy ilyen régi „drágakő” alátámasztja a Biblia szavait: „Jehova beszéde megmarad örökre” (1Péter 1:25).

^ 8. bek. Az Idegen szavak szótára szerint a paleográfia „az írások fejlődésével. . . foglalkozó tudományág”. A kézírás stílusa az idők folyamán változik. Ennek alapján meg lehet határozni egy kézirat korát, ha összevetik más írásokkal, melyeknek a korát már megbízható módon megállapították.