Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A csodák — valóban megtörténtek?

A csodák — valóban megtörténtek?

6. fejezet

A csodák — valóban megtörténtek?

I. sz. 31-et írtak. Jézus a tanítványaival Nainba, egy észak-palesztinai város felé haladt. Ahogy a városkapu közelébe ért, találkozott egy temetési menettel. Egy fiatal férfi halt meg. Özvegy édesanyja, akinek ő volt az egyetlen fia, így teljesen egyedül maradt. A feljegyzés szerint Jézus „szánalomra indult iránta, és azt mondta neki: ’Ne sírj.’ Ezután közelebb ment és megérintette a koporsót. Akik azt vitték, megálltak, ő pedig így szólt: ’Ifjú, neked mondom, kelj fel!’ A halott férfi felült, és beszélni kezdett” (Lukács 7:11–15).

1. (És a bevezetés.) a) Milyen csodát vitt véghez Jézus Nain városának közelében? b) Mennyire fontosak a csodák a Bibliában? Minden ember elhiszi-e, hogy azok valóban megtörténtek?

SZÍVMELENGETŐ történet, de vajon igaz-e? Sokan nehezen tudják elhinni, hogy ilyen dolgok egykor valóban megtörténtek. Mégis, a csodák a bibliai feljegyzés szerves részei. A Bibliában való hit azt jelenti, hogy az ember hiszi: történtek csodák. Valójában a bibliai igazság teljes egésze egy nagyon fontos csodán alapszik: Jézus Kriszus feltámadásán.

Miért nem hisznek egyesek?

2., 3. Mivel akarta a skót filozófus, David Hume elsősorban bizonyítani, hogy nincsenek csodák?

2 Hiszel-e a csodákban? Vagy úgy érzed, hogy ebben a tudományos korban nem logikus hinni bennük — azaz olyan rendkívüli eseményekben, amelyek emberfeletti beavatkozás bizonyítékát adják? Ha nem hiszel, semmiképpen sem állsz egyedül ezzel a véleményeddel. Már két évszázaddal ezelőtt egy skót filozófus, David Hume is ugyanígy gondolta. Valószínűleg a te érveid hasonlóak az övéhez, amiért nem hiszel.

3 Hume ellenvetései a csodákkal szemben három lényeges pontot tartalmaztak.1 Elsőként ezt írta: „A csoda a természet törvényeinek áthágása.” Az ember időtlen idők óta bízik a természet törvényeiben. Tudja, hogy egy tárgy, ha leejtik, leesik, hogy a nap minden reggel felkel és minden este lenyugszik, és így tovább. Tudja, hogy az ilyen események mindig egy megszokott mintát követnek. Semmi sem történik, ami ne lenne összhangban a természeti törvényekkel. Ezt a ’bizonyítást’ Hume „hibátlannak érezte, mint bármely tapasztalatból származó érvet” a csodák lehetősége ellen.

4., 5. Milyen két további érvet hozott fel David Hume, hogy tagadja a csodák lehetőségét?

4 A második érv, amit felhozott, az volt, hogy az emberek könnyen becsaphatók. Néhányan szeretnek hinni csodálatos dolgokban és csodákban, különösen, ha azoknak közük van a valláshoz, de már sok úgynevezett csoda csalásnak bizonyult. A harmadik érve az volt, hogy a csodákról szóló feljegyzések általában a tudatlanság korából származnak. Minél több ismeretre tettek szert az emberek, annál kevesebb csodát jegyeztek fel. Hume kimondta, hogy „ilyen csodálatos események napjainkban soha nem történnek”. Ezzel bizonyítottnak érezte, hogy csodák soha nem is történtek.

5 A csodák elleni legtöbb érv a mai napig ezeket az általános alapelveket követi. Ezért fontoljuk meg egyenként Hume ellenvetéseit.

A természet törvényeivel ellentétben?

6. Miért nem logikus elvetni a csodák lehetőségét azon az alapon, hogy azok a ’természeti törvények áthágásai’?

6 Mi a helyzet azzal az ellenvetéssel, hogy a csodák a természet törvényeinek áthágásai, és így nem lehetnek igazak. Ez az érv látszólag meggyőzőnek tűnhet, mégis vizsgáljuk meg, mit is jelent valójában. Általában egy csodát úgy határozhatunk meg, mint olyan eseményt, amely a normál természeti törvények keretein kívül történik. * Olyan váratlan eseményről van szó tehát, amelynél a nézők meg vannak győződve arról, hogy emberfeletti beavatkozás tanúi voltak. Ennélfogva Hume ellenvetése valójában azt jelenti: ’A csodák lehetetlenek, mert természetfölöttiek!’ Nem kellene-e minden bizonyítékot fontolóra venni, mielőtt elhamarkodva így következtetnénk?

7., 8. a) Az általunk ismert természeti törvényeket illetően, hogyan váltak megértőbbé ma a tudósok abban a kérdésben, mi lehetséges és mi nem? b) Ha hiszünk Istenben, mit kellene szintén hinnünk azzal a képességével kapcsolatban, hogy szokatlan dolgokat vihet véghez?

7 Tény, hogy ma a szakemberek, David Hume-mal ellentétben, nem feltétlenül abból indulnak ki, hogy a megszokott természeti törvények mindenhol és mindenkor érvényesek. A tudósok azon töprengenek, vajon a megszokott három dimenzió: a hosszúság, a szélesség és a magasság mellett nincs-e még sok további dimenzió is a világegyetemben.2 Elméleteket alkotnak fekete-lyukak létezéséről, óriáscsillagokról, amelyek addig omlanak össze saját magukban, amíg sűrűségük gyakorlatilag végtelen nagy lesz. Szomszédságukban a világűr szerkezete úgy megváltozik, hogy maga az idő is megáll.3 Sőt, a tudósok még annak a lehetőségét sem zárják ki, hogy bizonyos feltételek mellett az idő előrehaladás helyett visszafelé is haladhat!4

8 Stephen W. Hawking, Lucasian a Cambridge University matematika professzora a világegyetem kezdetére vonatkozó elképzeléseivel kapcsolatoban ezt mondta: „A klasszikus általános relativitás elmélet szerint . . . a világegyetem kezdete a végtelen sűrűség és tér-idő görbület egyedülállósága kellett, hogy legyen. Ilyen feltételek mellett minden ismert fizikai törvény összeomlana.”5 Így a modern tudósok nem értenek egyet azzal, hogy valami lehetetlen, csak azért, mert a normál természeti törvényekkel ellentétben áll. Szokatlan feltételek között történhetnek szokatlan dolgok. Amennyiben hiszünk egy Mindenható Istenben, el kell ismernünk, hogy neki bizonyára hatalmában áll szokatlan — természetfölötti — eseményeket előidézni, ha azok szándékával összhangban vannak (2Mózes 15:6–10; Ésaiás 40:13, 15).

Mi a helyzet a csalásokkal?

9. Igaz az, hogy néhány csoda csalás? Magyarázd meg a válaszodat!

9 Egyetlen gondolkodó ember sem tagadja, hogy néhány csoda nem más, mint csalás. Bizonyos személyek például azt állítják, hogy a betegség hitből történő gyógyítására képesek természetfölötti hatalommal. Egy orvos, William A. Nolan speciális célja az ilyen esetek vizsgálata volt. Nyomon követett számos állítólagos gyógyítást, mind az Egyesült Államokban az evangéliumi imával gyógyítók, mind az ázsiai, úgynevezett pszichikai sebészek között. Az eredmény? Mindet csalásnak és szélhámosságnak találta.6

10. Abból, hogy néhány csoda hamisnak bizonyult, az következik, hogy minden csoda szélhámosság?

10 Vajon az ilyen szélhámosságok azt jelentik, hogy valódi csodák sohasem történtek? Nem feltétlenül. Néha hallunk arról, hogy hamis bankjegyek kerültek forgalomba, de ez nem jelenti azt, hogy minden pénz hamis. Néhány beteg ember nagyon bízik a kuruzslókban és a csaló orvosokban, és ezek sok pénzt adnak nekik. De ez nem jelenti azt, hogy minden orvos csaló. Néhány művész nagy ügyességgel hamisítja a „régi mesterek” festményeit. De ez nem jelenti azt, hogy minden festmény hamisítvány. Az a tény, hogy néhány állítólagos csoda nyilvánvalóan csalás, épp oly kevéssé jelenti azt, hogy valódi csoda soha nem történhet.

’Ma nem történnek csodák’

11. Mi volt David Hume harmadik ellenvetése a csodák lehetőségére?

11 A harmadik ellenvetést a következőképpen összegezték: „Ilyen csodálatos események napjainkban soha nem történnek.” Hume soha nem látott csodát, így nem akarta elhinni, hogy valaha is történhettek csodák. Ez a fajta érvelés azonban nem következetes. Minden gondolkodó embernek el kell ismernie, hogy a skót filozófus korát megelőző időkben történtek „csodálatos események”, amelyek az ő életidejében nem ismétlődtek meg. Miféle események voltak ezek?

12. Milyen csodálatos események történtek a múltban, amiket nem lehet a ma működő természeti törvények alapján megmagyarázni?

12 Például, valamikor megjelent a földön az élet. Azután a tudatos élet bizonyos formái bukkantak elő. Végül feltűnt az ember, bölcsességgel, képzelőerővel, a szeretet képességével és a lelkiismeret adományával. Egyetlen tudós sem képes megmagyarázni a ma működő természeti törvények alapján ezeknek a rendkívüli eseményeknek a folyamatát. Mégis léteznek annak élő bizonyítékai, hogy ezek megtörténtek.

13., 14. Milyen dolgok maguktól értetődőek ma, amelyek David Hume-nak természetfölöttinek tűntek volna?

13 És mi a helyzet azokkal a „csodálatos eseményekkel”, amelyek David Hume kora óta történtek? Tételezzük fel, hogy képesek voltunk visszautazni az időben, és mesélni neki a mai világról. Hogyan próbálnánk elmagyarázni például, hogy egy hamburgi üzletember beszélhet valakivel, aki Tokióban van, tőle több ezer kilométerre anélkül, hogy felemelné a hangját; hogy egy spanyolországi futballmeccs az egész földön élőben látható; hogy szerkezetek, amelyek sokkal nagyobak, mint Hume idejében a tengeri hajók, képesek felemelkedni a föld felszínéről és néhány óra alatt csaknem 500 embert szállítanak a levegőn át több ezer kilométerre. El tudod képzelni a válaszát? ’Lehetetlen! Ilyen csodálatos események napjainkban soha nem történnek!’

14 Mégis a mi napjainkban történnek ilyen ’csodálatos dolgok’. Miért? Mert az ember olyan tudományos elvek segítségével, amelyekről Hume-nak fogalma sem volt, megtanult telefont, televíziót és repülőgépet építeni. Olyan nehéz akkor elhinni, hogy bizonyos esetekben a múltban Istennek lehettek, általunk még nem ismert módon végrehajtott dolgai, amelyek számunkra természetfölöttiek?

Honnan tudhatjuk?

15., 16. Ha a csodák valóban megtörténtek, csak honnan szerezhetünk róluk tudomást? Szemléltesd a válaszodat!

15 Természetesen csupán azt mondani, hogy a csodák megtörténhettek, nem jelenti azt, hogy meg is történtek. Honnan tudhatjuk ma, a XX. században, hogy vajon egykor, a bibliai időkben Isten vitt-e véghez valódi csodákat a földön szolgáin keresztül, vagy sem? Milyenfajta bizonyítékot ismernénk el az ilyen dolgokra? Képzeld el, hogy az egyik primitív törzs tagja elfogad egy meghívást a dzsungelben lévő otthonából egy nagy városba. Amikor visszatér, hogyan tudja leírni népének a civilizáció csodáit? Nem képes megmagyarázni, hogyan működik az autó vagy miért hangzik zene egy hordozható rádióból. Számítógépet sem tud készíteni, hogy bebizonyítsa, létezik ilyesmi. Minden, amit tehet, hogy elmeséli, amit látott.

16 Ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint azok az emberek, akik ennek az embernek a törzséhez tartoznak. Ha Isten valóban véghez vitt csodákat, arról mi csak egyetlen úton értesülhetünk: szemtanúktól. A szemtanúk nem tudják megmagyarázni, hogyan történtek a csodák, megismételni sem képesek azokat. Csak arról számolhatnak be nekünk, amit láttak. A szemtanúkat természetesen becsaphatták, könnyen túlozhattak vagy állíthattak valami hamisat. Ahhoz, hogy higgyünk a tanúvallomásukban, tudnunk kell, hogy ezek a szemtanúk szavahihetők, igazságszeretők, tehetségesek és bizonyítottan jó indítékúak.

A legjobban bizonyított csoda

17. a) Melyik a legjobban bebizonyított csoda a Bibliában? b) Milyen körülmények vezettek Jézus halálához?

17 A legjobban bizonyított csoda a Bibliában, Jézus Krisztus feltámadása, használhatjuk ezt úgymond próbaként. Először nézzük a feljegyzett tényeket: Jézust Nizán hó 14-én este fogták el, a hét modern beosztása szerint, csütörtök este. * A zsidó vezetők elé vitték, akik káromlással vádolták, és elhatározták, hogy meg kell halnia. Ezek a zsidó vezetők azután Poncius Pilátus római kormányzó elé vezették Jézust, aki engedett nyomásuknak és átadta őt, hogy kivégezzék. Péntek délután — a zsidó naptár szerint még mindig Nizán hó 14-én — Jézust kínoszlopra szegezték, és néhány órán belül meghalt (Márk 14:43–65; 15:1–39).

18. A Biblia szerint hogyan kezdett elterjedni a Jézus feltámadásáról szóló hír?

18 Miután egy római katona dárdával átszúrta Jézus oldalát, hogy megbizonyosodjon arról, valóban meghalt, Jézus testét egy új sírboltba temették. A következő nap, Nizán hó 15-e (péntek-szombat) egy Sabbath volt. De Nizán hó 16-án reggel — tehát vasárnap reggel — néhány tanítvány ment a sírbolthoz és azt üresen találta. Hamarosan olyan hírek kezdtek keringeni, hogy Jézust élve látták. A kezdeti reakció ezekre a hírekre pontosan ugyanaz volt, mint ami ma lenne — hitetlenkedés. Még az apostolok sem akarták elhinni. De amikor a saját szemükkel látták az élő Jézust, végül el kellett fogadniuk, hogy ő valóban feltámadt a halálból (János 19:31—20:29; Lukács 24:11).

Az üres sírbolt

19—21. a) Justin vértanú szerint a zsidók mit tettek a keresztények Jézus feltámadásáról szóló prédikálása ellen? b) Biztosak lehetünk abban, hogy Nizán hó 16-án Jézus már nem volt a sírboltban?

19 Valóban feltámadt-e Jézus, vagy ez az egész csak kitalálás? Az emberek akkor valószínűleg megkérdezték: Vajon Jézus teste a sírban van-e még? Jézus követői nehéz helyzetbe kerültek volna, ha ellenfeleik meg tudták volna mutatni, hogy a tetem még mindig a sírboltban van mint annak bizonyítéka, hogy nyilvánvalóan nem támadt fel. Azonban nincs arra vonatkozó feljegyzés, hogy ezt tették volna. A Biblia szerint inkább pénzt adtak azoknak a katonáknak, akik a sírboltot őrizték, és arra utasították őket: „Mondjátok, ’a tanítványai éjjel odajöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk’ ”(Máté 28:11–13). Emellett a Biblián kívül is van bizonyítékunk arra, hogy a zsidó vezetők így cselekedtek.

20 Körülbelül egy évszázaddal Jézus halála után Justin vértanú írt egy művet Dialogue With Trypho címmel. Ebben ezt mondja: „Ti [a zsidók] válogatott embereket küldtetek a világ minden részébe azzal az utasítással, hogy jelentsék ki: istentelen és törvénytelen eretnekség származott egy bizonyos Jézustól, egy galileai csalótól; mi megfeszítettük őt, de a tanítványai éjjel ellopták a sírboltból, ahol feküdt.”7

21 Trypho zsidó volt, és a Dialogue With Trypho azért íródott, hogy megvédje a keresztényiséget a júdaizmussal szemben. Így valószínűtlen, hogy Justin vértanú ilyet állított volna — nevezetesen, hogy a zsidók azzal vádolták a keresztényeket, hogy azok elrabolták Jézus testét a sírboltból —, ha ilyen vád nem hangzott volna el. Különben könnyen rábizonyíthatták volna a hazugságot. Justin vértanú csak akkor mondhatta ezt, ha a zsidók valóban kiküldtek ilyen hírnököket. És ők csak akkor tettek így, ha a sírbolt valóban üres volt i. sz. 33. Nizán hó 16-án, és ezért nem tudták megmutatni Jézus testét a sírboltban mint annak bizonyítékát, hogy nem támadt fel. Mégis mi történt, hiszen a sírbolt üres volt? A tanítványok ellopták a holttestet? Vagy természetfölötti módon mozdították el, annak bizonyítékaként, hogy Jézus valóban feltámadt?

Az orvos Lukács következtetése

22., 23. Ki volt az az első századi tanult ember, aki megvizsgálta Jézus feltámadásának körülményeit, és milyen információforrások álltak a rendelkezésére?

22 Egy első századi igen művelt ember, az orvos Lukács, gondosan megvizsgálta a bizonyítékokat (Kolossé 4:14). Lukács két könyvet írt, amelyek ma a Biblia részei: az egyik egy evangélium, vagyis Jézus szolgálatának története, a másik pedig, amit Apostolok cselekedeteinek neveznek, arról szól, hogyan terjedt el a keresztényiség a Jézus halálát követő években.

23 Evangéliumának bevezetőjében Lukács sok olyan bizonyítékra utal, amelyek az ő rendelkezésére álltak, de ma már nem elérhetőek számunkra. Említ írásos dokumentumokat Jézus életéről, amelyeknek utánanézett. Megjegyzi, hogy beszélt Jézus életének, halálának és feltámadásának szemtanúival. Ezért ezt mondja: „Kezdettől fogva mindent pontosan megírtam” (Lukács 1:1–3). Lukács nyilvánvalóan alapos kutatást végzett. Jó történész volt?

24., 25. Milyennek tekintik sokan Lukácsot mint történészt?

24 Sokan elismerik, hogy az volt. 1913-ban Sir William Ramsay előadást tartott Lukács műveinek történetiségéről. Milyen következtetésre jutott? „Lukács elsőrendű történész volt, nem csupán ténymegállapításai megbízhatók, hanem igazi történelmi érzékkel is rendelkezett.”8 Az újabb kutatások ugyanerre az eredményre jutottak. A The Living Word Commentary a Lukácsról szóló kötetek bevezetőjében ezt írja: „Lukács egyszerre volt történész (méghozzá pontos történész) és teológus.”

25 Amint Dr. David Gooding, az ószövetségi görög egykori észak-írországi professzora kijelenti: Lukács „ókori történész volt, aki az Ószövetség történetíróinak és Thucydidesnek [az ókor egyik legelismertebb történésze] hagyományait folytatta. Hozzájuk hasonlóan, nagy gondot fordított a források megvizsgálására, az anyag kiválogatására és annak elrendezésére . . . Thucydides ezt a módszert szenvedélyes történelmi pontossággal kapcsolta össze; nincs okunk feltételezni, hogy Lukács ebben lemaradt volna mögötte.”9

26. a) Mi volt Lukács következtetése Jézus feltámadására vonatkozóan? b) Mi erősíthette meg következtetésében?

26 Milyen következtetést vont le ez a valóban jól képzett ember abból, hogy Jézus sírboltja Nizán hó 16-án üres volt? Mind az evangéliumban, mind a Cselekedetek könyvében Lukács tényként jegyzi fel, hogy Jézus feltámadt a halálból (Lukács 24:1–52; Cselekedetek 1:3). Semmi kétsége sem volt efelől. A feltámadás csodájába vetett hitét talán saját tapasztalatai is megerősítették. Bár ő, úgy tűnik, nem volt szemtanúja a feltámadásnak, de beszámol saját tapasztalatairól és olyan csodákról, amelyeket Pál apostol vitt véghez (Cselekedetek 14:8–10; 20:7–12; 28:8, 9).

Látták a feltámadt Jézust

27. Többek között, kik állították azt, hogy látták a feltámadt Jézust?

27 Az evangéliumok közül kettőt a hagyományok szerint olyan embereknek tulajdonítanak, akik ismerték Jézust, látták őt meghalni, és állították, hogy valóban látták őt a feltámadása után. Máté apostolról, az egykori vámszedőről, és Jánosról, Jézus szeretett apostoláról van szó. Egy másik bibliaíró, Pál apostol, szintén azt állítja, hogy látta a feltámadt Krisztust. Pál még másokat is megemlít név szerint, akik halála után látták Jézust újra életben, és azt mondja, hogy Jézus egy alkalommal „több mint ötszáz testvérnek jelent meg” (1Korinthus 15:3–8).

28. Milyen hatással volt Péterre Jézus feltámadása?

28 Az egyik, akit Pál mint szemtanút említ, Jakab, Jézus féltestvére, akinek Jézust gyermekkora óta ismernie kellett. Egy másik, Péter apostol, akiről a történész Lukács feljegyzi, hogy néhány héttel Jézus halála után bátor tanúvallomást tett Jézus feltámadásáról (Cselekedetek 2:23, 24). A Bibliában hagyományosan neki tulajdonított két levele közül az elsőben Péter rámutat, hogy a Jézus feltámadásába vetett hit még sok évvel az esemény után is komoly erőforrás volt számára. Ezt írja: „Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, mert nagy könyörületességéhez híven új születést adott nekünk élő reménységre azáltal, hogy Jézus Krisztust feltámasztotta a halottak közül” (1Péter 1:3).

29. Bár nem tudunk beszélni a feltámadás szemtanúival, milyen hatásos bizonyíték áll rendelkezésünkre?

29 Így, mivel Lukács beszélhetett olyan emberekkel, akik saját bevallásuk szerint, látták Jézust halála után és beszéltek vele, olvashatjuk azokat a szavakat, amelyeket közülük néhányan leírtak. És mi saját magunk véleményt alkothatunk arról, vajon azok az emberek tévedtek-e, vajon megpróbáltak-e becsapni minket, vagy valóban látták a feltámasztott Krisztust. Őszintén szólva nem valószínű, hogy félrevezethették őket. Többen közülük ugyanis Jézus bensőséges barátai voltak egészen a haláláig. Néhányan szemtanúi voltak szenvedésének a kínoszlopon. Látták, hogy vér és víz folyt ki a sebből, amit a katona a dárdájával ejtett rajta. Ugyanúgy, ahogy a katona, ők is pontosan tudták, hogy Jézus vitathatatlanul meghalt. Később, amint mondják, látták Jézust élve, sőt még beszéltek is vele. Nem, nem csaphatták be őket. Akkor talán ők próbáltak meg másokat félrevezetni azzal a kijelentéssel, hogy Jézus feltámadt? (János 19:32–35; 21:4, 15–24).

30. Miért lehetetlen, hogy Jézus feltámadásának szemtanúi hazudtak volna?

30 Hogy választ találhassunk erre a kérdésre, csupán meg kell kérdeznünk magunktól: Ők maguk hitték-e, amit mondtak? Kétségtelenül igen. A keresztények számára, azokat is beleértve, akik szemtanúk voltak, Jézus feltámadása hitük alapját jelentette. Pál apostol azt mondta, „ha Krisztus nem támadt fel, a prédikálásunk bizony hiábavaló, és a hitünk is hiábavaló . . . Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a hitetek” (1Korinthus 15:14, 17). Így csengenek egy olyan ember szavai, aki hazudik, amikor azt mondja, látta a feltámadt Krisztust?

31., 32. Milyen áldozatokat hoztak a korai keresztények, és miért erős bizonyítéka ez annak, hogy ők az igazat mondták, amikor azt állították, hogy Jézus feltámadt?

31 Gondoljuk meg azt is, mit jelentett azokban a napokban kereszténynek lenni. Ez nem hozott sem tekintélyt, sem hatalmat vagy vagyont. Éppen ellenkezőleg. A korai keresztények közül sokan ’holmijaik fosztogatását is örömmel vették a hitük kedvéért’ (Zsidók 10:34). Kereszténynek lenni áldozatos és üldözött életet jelentett, amely sok esetben szégyenteljes és gyötrelmes mártírhalállal ért véget.

32 Néhány keresztény jómódú családból származott, mint például János apostol, akinek apja egy köztudottan virágzó halászati üzlet tulajdonosa volt Galileában. Sokuknak jó kilátásaik voltak a jövőt illetően, mint például Pálnak, aki a híres Gamáliel rabbi tanítványa volt, és amikor elfogadta a keresztényiséget éppen kezdett kitűnni a zsidó vezetők előtt (Cselekedetek 9:1, 2; 22:3; Galata 1:14). Mégis mindannyian hátat fordítottak annak, amit a világ kínált, hogy terjesszenek egy olyan üzenetet, amelyet az a tény támasztott alá, hogy Jézus feltámadt a halálból (Kolossé 1:23, 28). Vajon hoztak volna ilyen áldozatot, szenvedtek volna ennyit egy ügyért, ha tudták volna, hogy hazugságon alapul? Egész biztosan nem. Ők olyan ügyért voltak készek szenvedni és meghalni, amelyről tudták, hogy igazságon alapszik.

Csodák valóban történnek

33., 34. Mivel a feltámadás valóban megtörtént, mit mondhatunk a Biblia többi csodájáról?

33 A bemutatott tanúbizonyságok teljesen meggyőzőek. Jézus valóban feltámadt a halálból i. sz. 33. Nizán hó 16-án. És mivel ez a feltámadás megtörtént, a Biblia minden más csodája is megtörténhetett — csodák, amelyekről szintén szemtanúk megbízható beszámolóival rendelkezünk. Ugyanaz a Hatalom, aki feltámasztotta Jézust a halálból, képessé tette őt korábban arra, hogy feltámassza a naini özvegy fiát. Lehetővé tette számára azt is, hogy nem olyan látványos — de mégis csodálatraméltó — gyógyításokat vigyen véghez. Ő állt a háttérben, amikor Jézus csodálatos módon megvendégelte a tömeget, és szintén Ő tette lehetővé Jézusnak, hogy a vízen járjon (Lukács 7:11–15; Máté 11:4–6; 14:14–21, 23–31).

34 Így az, hogy a Biblia beszámol csodákról, nem ok arra, hogy kételkedjünk hitelességében. Az a tény, hogy a bibliai időkben történtek csodák, inkább erőteljes bizonyítéka annak, hogy a Biblia valóban Isten Szava. De van még egy vád a Biblia ellen. Sokan azt mondják, hogy ellentmond önmagának, és így nem lehet Isten Szava. Igaz ez?

[Lábjegyzetek]

^ 6. bek. Azt mondjuk „általában”, mert a Bibliában néhány csoda magában foglalhat olyan természeti jelenségeket is, mint a földrengések vagy a földcsuszamlások. Mégis csodáknak tekintjük őket, mert pontosan a kellő időben, és így nyilvánvalóan Isten irányítása szerint történtek meg (Józsué 3:15, 16; 6:20).

^ 17. bek. A zsidó nap körülbelül este 6-kor kezdődött és a következő nap este 6-ig tartott.

[Tanulmányozási kérdések]

[Oldalidézet a 81. oldalon]

A keresztényiség ellenségei azt mondták, hogy a tanítványok ellopták Jézus testét. Ha valóban ez történt volna, készek lettek volna-e a keresztények meghalni olyan hitért, amely Jézus feltámadásán alapult?

[Kiemelt rész a 85. oldalon]

Miért nincsenek ma csodák?

Néha felmerül a kérdés: „Miért nincsenek ma olyan csodák, mint amilyenekről a Biblia beszámol?” A válasz az, hogy a csodák akkoriban meghatározott célt szolgáltak, ma azonban Isten elvárja tőlünk, hogy hit által éljünk (Habakuk 2:2–4; Zsidók 10:37–39).

Mózes napjaiban például a csodák Mózes megbízatásának igazolására történtek. Megmutatták egyrészt azt, hogy Jehova felhasználta őt, másrészt pedig azt, hogy a Törvényszövetség valóban isteni eredetű volt, és hogy az izraeliták attól kezdve Isten választott népe voltak (2Mózes 4:1–9; 30, 31; 5Mózes 4:33, 34).

Az első században a csodák tanúsították Jézus, majd utána a fiatal keresztény gyülekezet megbízatását. Segítettek felismerni, hogy Jézus volt a megígért Messiás, hogy halála után a testi Izraelnek, mint Isten különleges népének a helyébe, a keresztény gyülekezet lépett, és így a mózesi törvény már nem volt kötelező érvényű (Cselekedetek 19:11–20; Zsidók 2:3, 4).

Az apostolok idejét követően a csodák ideje lejárt. Pál apostol megmagyarázta ezt: „Legyenek akár a prófétálás ajándékai, véget érnek; legyenek akár nyelvek, megszűnnek; legyen akár ismeret, véget ér. Mert rész szerint van bennünk az ismeret és rész szerint van a prófétálás; de amikor eljön a teljesség, a rész szerint meg lesz szüntetve” (1Korinthus 13:8–10).

Ma rendelkezésünkre áll a teljes Biblia, amely tartalmazza Isten összes kijelentését és tanácsát. Látjuk a próféciák beteljesedését, és képesek vagyunk előre megérteni Isten céljait. Így nincs többé szükség csodákra. Azonban Istennek szelleme, amely a csodákat lehetővé tette, továbbra is létezik, és olyan dolgokat visz véghez, amelyek éppen olyan erős bizonyítékai az isteni hatalomnak. Erről majd egy következő fejezetben lesz szó.

[Kép a 75. oldalon]

Sokan a természeti törvények megbízhatóságát — például azt a tényt, hogy a nap minden reggel felkel — úgy tekintik, mint annak bizonyítékát, hogy csodák nem történhetnek

[Kép a 77. oldalon]

A földnek mint az élő teremtmények otthonának megalkotása ’csodálatos esemény’ volt, amely nem ismétlődött meg

[Kép a 78. oldalon]

Hogyan magyaráznád meg a modern tudomány csodáit annak, aki 200 évvel ezelőtt élt?