Néha a szakítás a legjobb döntés. Figyeld meg például Heni esetét: „Először hízelgő volt, hogy a barátom mindig aggódott, hogy hol vagyok, mit csinálok, és kivel vagyok. De aztán odáig fajult a dolog, hogy már senki mással nem lehettem, csak vele. Még a családomra is féltékeny volt, főleg ha apuval voltam. Amikor szakítottam vele, hatalmas kő esett le a szívemről.”

 Dórival valami hasonló történt. Felfigyelt rá, hogy a barátja, Patrik gúnyolódik, követelődzik, és faragatlanul viselkedik. „Egyszer a megbeszélt időhöz képest három órával később állított be hozzánk – emlékszik vissza Dóri. – Először is levegőnek nézte anyut, aki ajtót nyitott neki. Aztán meg azt mondta, hogy igyekezzek, már így is késésben vagyunk. Nem azt mondta, hogy »elkéstem«, hanem hogy »késésben vagyunk«. Bocsánatot kellett volna kérnie, vagy legalább magyarázatot adnia a történtekre. De mindenekelőtt tisztelettel kellett volna bánnia anyuval!”

 Természetesen, ha a barátod vagy barátnőd egyszer-egyszer csalódást okoz valamivel, vagy megnyilvánul valamilyen rossz tulajdonsága, az még nem jelenti azt, hogy a kapcsolatotok kudarcra van ítélve (Zsoltárok 130:3). De amikor Dóri látta, hogy Patrikra jellemző a faragatlan viselkedés, úgy döntött, hogy szakít vele.

 Mi van akkor, ha Henihez és Dórihoz hasonlóan te is arra a következtetésre jutsz, hogy a barátod vagy barátnőd nem lenne hozzád illő házastárs? Ebben az esetben ne hagyd figyelmen kívül az érzéseidet! Akármilyen nehéz is elfogadni a tényeket, talán mégis az lenne a legjobb, ha szakítanátok. A Példabeszédek 22:3 kijelenti: „Eszes az, aki látja a bajt, és elrejtőzik”.

 Igaz, a szakítás nem mindig könnyű. De a házasság tartós kötelék. Könnyebb elviselni egy rövid ideig tartó fájdalmat, mint egész életeden át bánni a döntésedet!