Ugrás a tartalomra

FIATALOK KÉRDEZIK

Barátság vagy szerelem? – 1. rész: Honnan tudom, hogy mit érez irántam?

Barátság vagy szerelem? – 1. rész: Honnan tudom, hogy mit érez irántam?

 Nagyon tetszik egy lány vagy egy fiú, és teljesen biztos vagy benne, hogy ez az érzés kölcsönös. Állandóan írtok egymásnak, mindig együtt vagytok, és az üzeneteiből egyértelmű számodra, hogy érez irántad valamit.

 Felvetődik benned, hogy mi van köztetek, és ezért beszélsz vele, nehogy félreértsétek egymást. Erre azt a választ kapod, hogy csak barátok vagytok, semmi több.

 Milyen érzés?

 „Nagyon mérges voltam rá! És magamra is! Mindennap írtunk egymásnak, és őszintén törődött velem. Nagyon kötődtem hozzá érzelmileg” (Jasmine).

 „Én és egy lány gyakran együtt voltunk egy ismerkedő párral. Néha olyan volt, mintha dupla randin lennénk. Sokat beszélgettünk, aztán rendszeresen írtunk egymásnak. Kegyetlen érzés volt, amikor megtudtam, hogy csak a barátjának tekint, és hogy közben végig valaki mással járt” (Richard).

 „Egy fiú mindennap rám írt, és néha flörtöltünk is. De amikor beszéltem neki az érzéseimről, kinevetett és azt mondta, hogy ő most senkivel sem akar komolyan ismerkedni. Nagyon sokat sírtam” (Tamara).

 A lényeg: Lehet, hogy közel kerültél valakihez érzelmileg, és aztán kiderült, hogy csak egyoldalú a kapcsolatotok. Ilyenkor teljesen természetes, hogy mérges vagy, szégyelled magad, és úgy érzed, hogy becsaptak. „Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik. Nagyon fájt – mondja Steven. – Eltartott egy darabig, mire újból meg tudtam bízni valakiben.”

 Mi okozhat félreértést?

 Az elektronikus üzenetek és a közösségi oldalak miatt nagyon könnyen beleszerethetsz valakibe, aki a valóságban nem is szerelmes beléd. Nézzük meg, mit mond néhány fiatal.

 „Van, aki csak unalmában írogat neked, te meg azt hiszed, hogy tetszel neki. És ha mindennap ír, azt gondolhatod, hogy nagyon különlegesnek tart” (Jennifer).

 „Valakinek csak az számít, hogy legyen kivel beszélgetnie, és hogy odafigyeljenek rá, mert így fontosabbnak érzi magát” (James).

 „Egy egyszerű »jó éjt!« üzenet mögé el lehet képzelni romantikus érzéseket, de lehet, hogy csak annyi érzés van benne, mintha egy telemarketinges küldte volna” (Haley).

 „Egy szmájli sok mindent jelenthet, például azt, hogy »jó kedvem van« vagy azt, hogy »bejössz nekem«. Sokaknak inkább az utóbbi jut eszébe” (Alicia).

 A lényeg: Ne téveszd össze a figyelmességet a vonzalommal!

 Ezt könnyű mondani. A Biblia ezt írja: „Csalárdabb a szív mindennél, és veszedelmes” (Jeremiás 17:9). Ezért könnyen megeshet veled, hogy homokvárat építesz, amely pillanatok alatt összeomlik, amikor rájössz, hogy a szerelem csak a te képzeletedben létezett.

 Mit tehetsz?

  •   Legyél tárgyilagos. Próbáld meg kívülállóként látni a helyzetet. Kérdezd meg magadtól: Tényleg különleges figyelmet kapok tőle? Ne hagyd, hogy az érzéseid becsapjanak (Róma 12:1).

  •   Legyél tisztánlátó. Ha azon tűnődsz, hogy több van-e köztetek, mint barátság, akkor különösen figyelj oda azokra a jelekre, melyek elbizonytalanítanak. Lehet, hogy te érzel valaki iránt valamit, de ne gondold automatikusan, hogy ez kölcsönös.

  •   Legyél türelmes. Ne éld bele magad egy kapcsolatba, amíg a másik nem mondja ki nyíltan, hogy tetszel neki, és szeretne jobban megismerni.

  •   Legyél őszinte. A Biblia szerint „ideje [van] a szólásnak” (Prédikátor 3:7). Ha biztos akarsz lenni benne, hogy valaki többet érez-e irántad, beszélj vele. „Ha az érzés nem kölcsönös, kevesebb fájdalommal jár, ha az elején kiderül, mint ha hónapokkal később tudod meg, hogy sosem tetszettél neki” – mondja Valerie.

 A lényeg: „Óvd szívedet” – írja a Példabeszédek 4:23. Ha vonzódsz valakihez, járj utána, hogy vajon ő is így érez-e. Ha már az elején hagyod, hogy a romantikus érzések megerősödjenek benned, az olyan, mintha úgy akarnál életben tartani egy növényt, hogy nincs földje.

 Ha tetszel valakinek, ha elég idős vagy az ismerkedéshez, és úgy érzed, hogy készen is állsz rá, akkor tőled függ, hogy belekezdesz-e a kapcsolatba. Egy jó házasságban a férj és a feleség őszinte egymással, és egyformán fontos nekik, hogy Istennek tetszően éljenek (1Korintusz 7:39). A kapcsolatuk barátságként indul, és az is marad (Példabeszédek 5:18).