Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Sok áldásban volt részem életem során

Sok áldásban volt részem életem során

Sok áldásban volt részem életem során

Herawati Neuhardt elmondása alapján

Az indonéziai Cirebon városában születtem, mely élénk motívumokkal díszített, batikolt textíliáiról híres. Bizonyos értelemben az életem misszionáriusként olyan volt, mint ezek a textíliák, hiszen több színes kultúrával is megismerkedtem Délkelet-Ázsiában és a Csendes-óceán déli részén. Hadd meséljek minderről.

ANYUKÁM 1962-ben, amikor én tízéves voltam, elkezdte tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival. Később ő és apukám Jehova Tanúja lett, ahogy én és négy testvérem is. A szüleim egyébként Indonéziában születtek, de kínai származásúak.

Az otthonunk mindig nyitva állt a misszionáriusok és az utazófelvigyázók előtt, akik meglátogatták a gyülekezetünket, hogy buzdítsák a testvéreket. Jó példájuk és a velük folytatott építő beszélgetések nagy hatással voltak rám. Tizenkilenc éves koromban úgy döntöttem, hogy elkezdem a teljes idejű szolgálatot. Úgy egy évre rá hozzámentem egy német férfihoz, Josef Neuhardthoz, aki 1968 óta szolgált Indonéziában misszionáriusként. A nászutunk után Szumátrára költöztünk, mely Indonézia több mint 17 000 szigete közül a második legnagyobb. Támogattam Josefet az utazófelvigyázói munkájában, amely abból állt, hogy sorra meglátogatta Jehova Tanúi gyülekezeteit.

Prédikálás Szumátrán

A nekünk kijelölt terület a nyugat-szumátrai forró éghajlatú, nyüzsgő Padang városától egészen az észak-szumátrai fennsíkon található hatalmas, vulkáni eredetű Toba-tóig terjedt. Később a sziget déli részén szolgáltunk. Állandóan úton voltunk régi Volkswagen Bogarunkkal: hepehupás őserdei utakon zötykölődtünk, kókuszpálmából készült, rozoga hidakon mentünk át, és hol alvó, hol működő, óriási vulkánok mellett vitt az utunk. Éjszakánként egyszerű, ágakból összetákolt viskókban aludtunk, ahol nem volt sem áram, sem víz, sem fürdőszoba, de még ágy sem. Tavakban és folyókban mostunk. Az életünk egyszerű volt, és szerettük az embereket. Örömmel fogadtak bennünket, megosztották velünk az élelmüket, és sokan érdeklődtek a Biblia iránt.

Padang környékén a minangkabaúk, akik többségükben muszlimok, meglepődtek, de örültek is, amikor megmutattuk nekik a Bibliából, hogy Isten egy személy, és nem egy Háromság, ahogy a kereszténység egyházai állítják (5Mózes 6:4). Sokan boldogan elfogadták Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratot, és voltak olyanok, akik később szépen előrehaladtak Isten szolgálatában. A Toba-tónál élő batakok, akik többségükben kereszténynek vallják magukat, ismerték Isten nevét, mivel a Jehova név benne van a batak nyelvű Bibliában (Zsoltárok 83:18). De azért még pontosabban meg kellett érteniük, hogy ki is Isten, és mi a szándéka az emberekkel. Sokan elkezdték tanulmányozni a Bibliát, és buzgó evangéliumhirdetők lettek.

Tanúskodunk a jávai embereknek

1973-ban új megbízatást kaptunk. Jáva szigetére kerültünk, mely feleakkora kiterjedésű, mint Nagy-Britannia, és akkoriban 80 millió lakosa volt. * Megosztottuk a jó hírt jávaiakkal, szundaiakkal és kínaiakkal.

A kínai–indonéz hátteremből adódóan beszéltem például a jávai, a szundai és az indonéz nyelvet, valamint angolul is tudtam. Így sokszor sikerült érdekes beszélgetéseket folytatnom a Bibliáról az emberekkel a saját anyanyelvükön.

Indonézia fővárosában, Jakartában, mely Jáva szigetén van, beszéltem a paradicsomi földön való örök élet reménységéről egy 19 éves lánynak, aki nagyon szomorúnak tűnt. Amikor felolvastam neki egy gondolatot a Bibliából, sírva fakadt. „Nagyon kedves öntől, hogy ezekről beszél nekem” – mondta szeretettel és tisztelettel a hangjában. Aztán hozzátette: „Holnapig be kellene fizetnem az egyetemi tandíjamat, amihez még 1,5 millió rúpiára [30 000 forintra] lenne szükségem. Azt terveztem, hogy pénzzé teszem a szüzességemet. Mielőtt megszólított, éppen útmutatásért imádkoztam. És most választ kaptam az imámra. Elhatároztam, hogy elhalasztom az egyetemet, és megőrzöm a tisztaságomat.” A lány később szívesen szerzett még több ismeretet a Bibliából.

Azóta Jáván már sok-sok ember, köztük szundaiak és kínaiak is, összhangba hozták az életüket Isten Szavának egészséges erkölcsi irányadó mértékeivel. Ennek köszönhetően valódi belső békére és boldogságra leltek, Isten ígéretének megfelelően (Ézsaiás 48:17, 18).

Kalimantan, a dajakok otthona

Jáváról Indonézia Kalimantan nevű tartományába, Borneó szigetére költöztünk, mely Grönland és Új-Guinea után a világ harmadik legnagyobb szigete. A sűrű dzsungelekben, sziklás hegyekben és nagy folyókban bővelkedő Borneón kínaiak, muszlim vallású malájok és az őslakos dajakok élnek. Ezek a jobbára folyók mentén élő emberek valamikor kegyetlen fejvadászok voltak.

Az elszigetelt dajak közösségeket általában csónakkal vagy kenuval tudtuk megközelíteni a dzsungelben kígyózó, érintetlen folyókon. A parton krokodilok sütkéreztek, a fákról majmok bámultak le ránk, és a madarak színpompás tollazatukkal vonták magukra a figyelmünket. Igazi kaland volt a misszionáriusi szolgálat.

A legtöbb dajak család cölöpházakban lakott, melyeket a dzsungelben található anyagokból építettek. Voltak kisebb hajlékok is, de úgynevezett hosszúházak is, melyekben több család lakott együtt. Mivel sokan még egyáltalán nem láttak fehér embert, Josef igen nagy népszerűségnek örvendett. A gyerekek végigfutottak a falun, miközben ezt kiabálták: „Jön a pap bácsi!” Erre mindenki összegyűlt, hogy meghallgassa a „fehér bibliás embert”. Josefnek mindig segített egy helyi tolmács, aki aztán megszervezte a bibliatanulmányozásokat a sok érdeklődő személlyel.

Újabb megbízatás: Pápua Új-Guinea

A vallási ellenségeinktől jövő, egyre fokozódó nyomás hatására az indonéz kormány 1976 decemberében betiltotta Jehova Tanúi tevékenységét. Emiatt Josefet és engem új helyre neveztek ki, mégpedig Pápua Új-Guineába.

Miután megérkeztünk a fővárosba, Port Moresbyba, részt vettünk egy két hónapos hiri-motu nyelvtanfolyamon. A hiri-motu ott a kereskedelem nyelve. Ezután az ország nyugati részére költöztünk, a Daru nevű távoli, piciny szigetre. Megismerkedtem Eunice-szal, egy termetes, erős, kedves asszonnyal, akinek a fogai vöröses-feketésre színeződtek, mivel már évek óta bételdiót rágott. Amikor Eunice megtudta, hogy Isten elvárja a szolgáitól, hogy fizikailag, erkölcsileg és szellemileg tiszták legyenek, felhagyott a rossz szokásával, és hűséges keresztény lett (2Korintusz 7:1). Amikor láttuk, hogy az ilyen alázatos emberek hogyan alkalmazzák a Bibliából tanultakat, még jobban átéreztük a Zsoltárok 34:8 szavait: „Ízleljétek meg és lássátok, hogy Jehova jó!”

Josef idővel ismét utazófelvigyázó lett, és szinte teljesen bejártuk Pápua Új-Guineát, ahol mintegy 820 különböző nyelvet beszélnek. Szerettünk volna még több emberrel kapcsolatot teremteni, ezért elsajátítottuk a helyi közvetítőnyelvet, a tok-piszint. A városokba és falvakba gyalog, kocsival, csónakkal, kenuval és kis repülővel jutottunk el. Megküzdöttünk a fullasztó hőséggel, a szúnyogokkal, és többször is átvészeltük a maláriát.

1985-ben aztán elfogadtunk egy újabb miszszionáriusi megbízást, mely a Pápua Új-Guineától keletre fekvő Salamon-szigetekre szólt. Ott Jehova Tanúi helyi fiókhivatalában dolgoztunk, és emellett beutaztuk a szigeteket, hogy buzdítsuk a gyülekezeteket, és kongresszusokon vegyünk részt. Ismét egy új nyelvvel kellett megbirkóznunk, ezúttal a Salamon-szigeteki pidzsinnel. De megérte, mert sok örömünk fakadt abból, hogy elbeszélgethettünk a Salamon-szigeteki emberekkel, akik szerették a Bibliát.

A legnehezebb utam

Indonéziában 2001-ben feloldották a Jehova Tanúi munkájára vonatkozó tilalmat, így Joseffel visszatértünk Jakartába. Nem sokkal később azonban drága férjemnél melanomát, azaz agresszíven terjedő bőrrákot állapítottak meg. Orvosi kezelés végett Németországba utaztunk, ahonnan Josef származott. Ám sajnos 2005-ben, a 33. házassági évfordulónk napján Josef halálalvásba merült azzal a reménységgel, hogy feltámad a paradicsomi földön (János 11:11–14). 62 éves volt, és 40 évet töltött a teljes idejű szolgálatban.

Én mind a mai napig Jakartában szolgálok misszionáriusként. Nagyon-nagyon hiányzik a férjem. Az segít megküzdenem a gyásszal, hogy Isten Szavának igazságát tanítom másoknak. A szolgálat mélységes megelégedéssel tölt el, és értelmet ad az életemnek. Igen, meggyőződéssel mondhatom, hogy Jehova változatos és áldásokban gazdag élettel jutalmazott meg.

[Lábjegyzet]

^ 10. bek. Jáván ma több mint 120 millió ember él.

[Térkép a 25. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

INDONÉZIA

Jáva

JAKARTA

Cirebon

Szumátra

Padang

Toba-tó

Borneó

PÁPUA ÚJ-GUINEA

PORT MORESBY

Daru

SALAMON-SZIGETEK

[Kép a 26. oldalon]

A bibliatanulmányozóimmal (Salamon-szigetek)

[Kép a 26. oldalon]

Joseffel Hollandiában, röviddel a halála előtt (2005)