Összefér a háború a kereszténységgel?

„Milyen erkölcsi mérce alapján bűn vagy bűntény a háború? Ez bizony egy talány” (Oliver O’Donovan, a keresztény etika professzora)

A KANADAI Hadtörténeti Múzeumban található az Áldozat című festmény, melyet az I. világháború ihletett. A kép lemészárolt katonákat, háborútól megviselt túlélőket és az otthon maradt családtagjaikat ábrázolja. Felettük Jézus Krisztus látható, keresztre feszítve. Néhány látogató megdöbben a kép láttán, mivel Jézust, a ’Béke Fejedelmét’ egy háborús jeleneten ábrázolják (Ézsaiás 9:6). Mások hálával adóznak azoknak a honfitársaiknak, akik áldozatokat hoznak a hazájukért, és azt vallják, hogy Isten és a Fia elvárja a keresztényektől, hogy harcoljanak, ha a nemzet biztonsága és szabadsága a tét.

A vallási vezetők évszázadok óta azt prédikálják, hogy a háború elfogadható. 417-ben Ágoston egyháztanító ezt írta: „Ne gondold, hogy egyetlen háborúra felfegyverzett katona sem elfogadható Isten szemében . . . A többiek az imáikkal láthatatlan ellenségek ellen harcolnak az érdekedben, miközben te hús-vér barbárokkal küzdesz az ő érdekükben.” Aquinói Tamás, aki a XIII. században élt, kijelentette, hogy „a háború törvényes és igazságos, amennyiben megvédi a szegényt és az egész nemzetet az ellenség ármánykodásától”.

Neked mi a véleményed? Megáldja Isten azokat a háborúkat, melyeknek látszólag nemes céljuk van – az, hogy megvédjék egy nemzet szabadságát, vagy hogy megszabadítsák az elnyomottakat? Milyen „erkölcsi mérce” alapján tudják megállapítani a keresztények, hogy mi Isten akarata ebben a kérdésben?

Jézus Krisztus példája

Lehetséges bepillantást nyernünk Isten gondolkodásmódjába egy olyan összetett és sokrétű témában, mint a modern háborúk? Pál apostol elismerte, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben, amikor ezt a kérdést tette fel: „»ki ismerte meg Jehova gondolkodását, hogy oktathatná őt«? Bennünk azonban megvan Krisztus gondolkodása” (1Korintusz 2:16). Hogy segítsen nekünk, Jehova Isten elküldte Jézust a földre, hogy a Példaképünk legyen. Minden, amit Jézus mondott vagy tett, Jehova gondolatait és cselekvésmódját tükrözi. Nos, mit mondott Jézus a háborúról? Milyen állásponton volt ebben a kérdésben?

„Mi más lehetne nemesebb cselekedet, mint fegyvert fogni, és megvédeni Jézus Krisztust?” – mondanák néhányan. Az egyik apostola is így gondolta. Amikor elárulták Jézust, és az éjszaka kellős közepén egy felfegyverzett csőcselék letartóztatta, a barátja, Péter „kinyújtotta a kezét, kihúzta a kardját, lesújtott a főpap rabszolgájára, és levágta a fülét”. Indokolt volt, hogy  fegyverhez nyúlt? Jézus ezt mondta neki: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el” (Máté 26:47–52).

Jézus válasza egyáltalán nem meglepő. Két évvel korábban ezt mondta: „Hallottátok, hogy megmondatott: »Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.« Én azonban azt mondom nektek, hogy szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy égi Atyátok fiainak bizonyuljatok, mivel ő felhozza a napját gonoszokra is, jókra is, és esőt ad igazságosaknak is, és igazságtalanoknak is” (Máté 5:43–45). Hogyan tudnák a keresztények szeretni az ellenségeiket, és imádkozni értük, ha ugyanakkor fegyvert fognak, és harcolnak ellenük?

A történelem lapjai arról árulkodnak, hogy a keresztényeknek sok ellenségük volt. A rómaiak például elítélték és kivégezték Jézus Krisztust. Nem sokkal ezután már az is főbenjáró bűn volt, ha valaki azt mondta magáról, hogy keresztény. Halálbüntetés járhatott érte. Jézus számított arra, hogy a keresztények úgy érezhetik majd, hogy fegyvert kell fogniuk, és fel kell lépniük Róma zsarnoksága ellen, ahogy néhány zsidó is tette. Ezért kijelentette: „[A követőim] nem része a világnak, mint ahogy én sem vagyok része a világnak” (János 17:16). A keresztények úgy döntöttek, hogy semlegesek maradnak politikai kérdésekben. Semmilyen igazságtalanság és semmilyen veszély, amely rájuk vagy az országra leselkedett, nem tette indokolttá, hogy részt vegyenek valamilyen katonai hadműveletben.

Akik Isten Királyságáért szállnak síkra

Az igaz keresztények engedelmeskedtek Jézus szavainak, és semlegesek maradtak. Nézzük meg például, hogy mi történt Ikóniumban, az ókori Kis-Ázsia egyik városában: „Mikor pedig a nemzetekből valók csakúgy, mint a zsidók, az elöljáróikkal együtt erőszakos kísérletet tettek arra, hogy arcátlanul bánjanak [Pállal és Barnabással], és köveket vessenek rájuk, ők, értesülve erről, elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába és Derbébe, meg a környékre; és ott tovább hirdették a jó hírt” (Cselekedetek 14:5–7). Amikor a keresztények erőszakkal és ellenségeskedéssel kerültek szembe, nem fogtak fegyvert azért, hogy megvédjék magukat, és nem is álltak bosszút. Folytatták a ’jó hír’ prédikálását. Mi volt az a jó hír, melyet elmondtak másoknak?

 A keresztények ugyanazt az üzenetet prédikálták, amelyet Jézus, aki ezt mondta: „hirdetnem kell az Isten királyságának jó hírét” (Lukács 4:43). Jézus és a követői Isten Királyságáért szálltak síkra. Krisztus egyik nemzet hadseregét sem használta fel arra, hogy megvédelmezze ezt a Királyságot. „Az én királyságom nem része e világnak – mondta. – Ha a királyságom része volna e világnak, szolgáim harcoltak volna, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. Így azonban a királyságom nem innen való” (János 18:36).

’Legyen szeretet köztetek’

Isten igaz imádóinak az az egyik ismertetőjele, hogy semlegesek háború idején. „Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek” – mondta Jézus (János 13:35). Millióknak jutott ki az az öröm, hogy megismerkedhettek egy csoporttal, melynek tagjai között ilyen szeretet van, és akik még akkor is megtagadják, hogy fegyvert fogjanak, ha annak gúnyolódás, bebörtönzés vagy kivégzés a következménye.

A náci megszállás idején Európában a hatóságok hozzávetőlegesen 10 000 Jehova Tanúját börtönöztek be amiatt, mert keresztényekként megőrizték a semlegességüket, és közülük körülbelül 3000-et koncentrációs táborba küldtek. Ugyanebben az időszakban az Egyesült Államokban több mint 4300 Tanú került börtönbe azért, mert nem volt hajlandó belépni a hadseregbe. Sem a német, sem az amerikai Tanúk nem fogtak fegyvert, és nem harcoltak sem a keresztény testvéreik, sem mások ellen. Hogyan is állíthatták volna, hogy szeretik egymást és az embertársaikat, ha harcoltak volna?

Sokak szerint a háborúra szükség van, ha védekezni kell. De gondolj csak arra, hogy bár az első században élt keresztények nem fogtak fegyvert kegyetlen üldözőik ellen, mégsem lettek eltörölve a föld színéről. A hatalmas Római Birodalom nem volt képes véget vetni a kereszténységnek. Az igaz kereszténység ma is virágzik, és a keresztények továbbra is semlegesek. Nem kelnek a maguk védelmére, hanem bizalommal Istenre tekintenek, és tőle várják a segítséget. Isten Szavában, a Bibliában ez áll: „Ne álljatok bosszút magatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet a haragnak; mert meg van írva: »Enyém a bosszú; én visszafizetek, ezt mondja Jehova«” (Róma 12:19).

[Kiemelt rész a 30. oldalon]

HÁBORÚK, MELYEKEN ISTEN ÁLDÁSA NYUGODOTT

Az ókori Izrael nemzetét maga Isten választotta ki évszázadokkal a kereszténység megalakulása előtt, és időnként felhatalmazta őket arra, hogy hadsereget állítsanak fel, és harcoljanak. Mielőtt beléptek volna Kánaán földjére, arra a földre, melyet Ábrahámnak ígért Isten, ezt a parancsot kapták: „Jehova, a te Istened a kezedbe adja őket [hét nemzetet], és te verd meg őket. Mindenképpen add őket pusztulásra. Ne köss velük szövetséget, és ne is légy velük kegyes” (5Mózes 7:1, 2). „Ahogy Jehova, Izrael Istene megparancsolta”, az izraelita hadvezér, Józsué vereséget mért ezekre a nemzetekre (Józsué 10:40).

Könyörtelen hódító hadjárat volt ez Izrael részéről? Mohón leigázták ezeket az idegen országokat? Egyáltalán nem. Ezeket a nemzeteket vérontás és bálványimádat jellemezte, és visszataszító szexuális szokásokat gyakoroltak. Még gyerekeket is feláldoztak tűzben (4Mózes 33:52; Jeremiás 7:31). Jehovát arra indította a szentsége, az igazságossága és a népe iránti szeretete, hogy minden tisztátalanságot kiirtson Kánaán földjéről. De mindenkinek átkutatta a szívét, és életben hagyta azokat, akik hátat fordítottak a gonosz életútjuknak, és készek voltak szolgálni őt. Erre egyetlen katonai parancsnok sem képes.

[Kép a 31. oldalon]

Elvárta Jézus a követőitől, hogy harcoljanak érte vagy a hittársaikért, ha azok veszélyben vannak?

[Kép a 31. oldalon]

Csoportkép Jehova Tanúiról: miután kiszabadultak a buchenwaldi koncentrációs táborból, 1945