Utánozzuk a hitüket!

Félelemmel és kétellyel küzdött

PÉTER az éjszaka sötétjébe meredt, miközben erőlködve evezett. Mit vett észre a keleti láthatáron? Valami halvány fényt látott? Talán a hajnal kezdett derengeni végre? A háta és a válla már sajgott az órák óta tartó evezéstől. A viharos szél a hajába kapott. A felkorbácsolt Galileai-tenger hullámai folyamatosan csapkodták a halászcsónak orrát, Péter pedig bőrig ázott a hideg vízpermettől. Ám tovább evezett.

Péter és a társai hátrahagyták Jézust a parton. Aznap tanúi voltak annak, hogy Jézus éhes emberek ezreit lakatta jól mindössze néhány kenyérrel és hallal. Erre az emberek királlyá akarták tenni Jézust, de ő nem akart szerepet vállalni a politikában. És azt szerette volna, hogy a követői is tartsák távol magukat az ilyen törekvésektől. Félrevonult a sokaságtól, és sürgette a tanítványait, hogy szálljanak be a csónakba, és menjenek át a túlsó partra. Ő pedig felment a hegyre, hogy imádkozzon (Márk 6:35–45; János 6:14, 15).

Majdnem telihold volt. Amikor a tanítványok csónakba szálltak, még magasan állt a hold, most viszont már lassan közeledett a nyugati láthatár felé. De a tanítványok csak néhány kilométert haladtak előre. A kimerítő evezés, az üvöltő szél és a hullámok robaja miatt szinte lehetetlen volt beszélgetni. Péter valószínűleg mélyen a gondolataiba merült.

Annyi minden történt, amin gondolkodhatott! Már több mint két éve a názáreti Jézus követője volt, és ez valóban eseménydús időszak volt. Eddig is sokat tanult, de még mindig bőven volt mit tanulnia. Mivel kész volt arra, hogy megtanuljon küzdeni a félelmeivel és a kételyeivel, igazán kiemelkedő példát állított elénk. Lássuk, hogyan.

„Megtaláltuk a Messiást”

Péter soha nem felejtette el azt a napot, amikor találkozott a názáreti Jézussal. A testvére, András ezt a nagyszerű hírt hozta neki: „Megtaláltuk a Messiást”. E szavak gyökeresen megváltoztatták Péter életét (János 1:41).

Péter Kapernaumban élt. Ez a város a Galileai-tengernek nevezett édesvizű tó partján feküdt. Péter és András társult Jakabbal és Jánossal, Zebedeus fiaival, és halászattal foglalkoztak. Péter, a felesége, az anyósa és a testvére, András egy fedél alatt éltek. Minden bizonnyal kemény munka, sok erőfeszítés és leleményesség kellett ahhoz, hogy el tudják tartani magukat a halászattal. Nem nehéz elképzelni, hogy mennyire fárasztó volt a hosszú éjszakákon át tartó munka. A halászok kivetették a vonóhálókat két csónak közé, majd behúzták őket a zsákmánnyal. Azt is el tudjuk képzelni, hogy milyen nagy munka volt napközben a halak szétválogatása, eladása, a hálók javítása és tisztítása.

A Biblia rámutat, hogy András Keresztelő János tanítványa volt. Péter biztosan nagy érdeklődéssel hallgatta a testvére beszámolóit János üzenetéről. Egy nap András tanúja volt annak, hogy János a názáreti Jézusra mutat, és ezt mondja: „Íme, az Isten Báránya!” András azonnal Jézus követője lett, és izgatottan mondta el Péternek a csodás hírt, hogy elérkezett a Messiás (János 1:35–40). Az édeni lázadás után, ami körülbelül 4000 évvel azelőtt történt, Jehova  Isten ígéretet tett arra, hogy el fog jönni egy különleges személy, aki valódi reményt nyújt az emberiségnek (1Mózes 3:15). András ezzel a Szabadítóval, vagyis a Messiással találkozott. A hír hallatán Péter sietve Jézushoz ment.

Pétert addig a napig Simon vagy Simeon néven ismerték. De Jézus ezt mondta neki, amikor ránézett: „»Te Simon vagy, János fia; Kéfásnak fognak hívni« (ami lefordítva: ’Péter’)” (János 1:42). A „kéfás” szó egy köznév, mely azt jelenti, hogy ’kő’ vagy ’szikla’. Jézus szavai nyilvánvalóan prófétai szavak voltak. Előre látta, hogy Péter olyan lesz, mint egy szikla: vagyis stabil, szilárd és megingathatatlan személyként erősíteni fogja Krisztus követőit. Vajon Péter ilyen személynek látta önmagát? Nem valószínű. Sőt, még azok közül sem mindenki lát ilyen tulajdonságokat Péterben, akik napjainkban olvassák az evangéliumokat. Egyesek szerint bizonytalan, határozatlan és ingatag volt.

Kétségtelen, hogy Péternek voltak gyengeségei, és Jézus tisztában volt ezzel. Ám Atyjához, Jehovához hasonlóan Jézus is mindig a jót kereste az emberekben. Jézus látta, hogy milyen jó tulajdonságok rejlenek Péterben, és segített neki abban, hogy fejlődjön. Jehova és a Fia bennünk is a jót keresi. Lehet, hogy nehezen tudjuk elhinni, hogy sok jót találhatnak bennünk, ám bíznunk kell a meglátásukban, és Péterhez hasonlóan engednünk kell, hogy képezzenek és formáljanak minket (1János 3:19, 20).

„Ne félj!”

Péter valószínűleg egy ideig Jézussal tartott a prédikáló körútján. Így talán látta Jézus első csodáját, azt, amikor a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn. Sőt, hallhatta az Isten Királyságáról szóló csodálatos és reményteli üzenetet. Annak ellenére, hogy rendkívüli dolgokat látott és hallott, visszatért a halászathoz. Azonban néhány hónappal később Péter ismét találkozott Jézussal, aki ekkor meghívta, hogy legyen a követője teljes időben, és legyen ez az életcélja.

Péter éppen most jött vissza egy sikertelen éjszakai halászat után. A halászok újra és újra leeresztették hálóikat, de mindig üresen húzták be őket. Péter bizonyára bevetette minden tudását és leleményességét, és több helyen is leeresztette a hálókat, hogy megtalálja azt a helyet, ahol a halak táplálkoznak. Kétségtelenül voltak olyan pillanatok, amikor azt kívánta – mint sok más halász is –, hogy bárcsak láthatná a halrajokat a sötét vízben, vagy bárcsak valahogy beleparancsolhatná őket a hálóba. Persze az ilyen ábrándok valószínűleg csak mélyítették benne a reménytelenség érzését. Péter nem kedvtelésből halászott. Emberek függtek attól, hogy fog-e halat. Most üres kézzel tért vissza, ennek ellenére a hálókat meg kellett tisztítania. Éppen ezzel foglalatoskodott, amikor Jézus odament hozzá.

Egy sokaság tódult Jézus köré, és nagy érdeklődéssel figyelték, amit mond. Jézus, mivel szorosan körbevették az emberek, beszállt Péter csónakjába, és megkérte, hogy evezzen el egy kicsit a szárazföldtől. Majd tanítani kezdte a sokaságot. A szavai tisztán hallatszottak a víz felől. Péter feszülten figyelt, akárcsak a parton lévők. Soha nem unta meg, hogy hallgassa Jézust, amint prédikálásának fő témájáról, Isten Királyságáról beszél. Milyen nagy kiváltság lenne, ha segíthetne Krisztusnak hirdetni ezt a reményt adó üzenetet! De vajon ez ésszerű lenne?  Miből élnének meg? Péter talán ismét a hosszú és eredménytelen éjszakára gondolt (Lukács 5:1–3).

Amikor Jézus abbahagyta a beszédet, ezt mondta Péternek: „Evezz ki a mélyre, és eresszétek le a hálóitokat fogásra!” Péter kételyek között ezt mondta: „Tanító, egy egész éjszakán át fáradtunk, és nem fogtunk semmit, de a te felszólításodra leengedem a hálókat.” Péternek nyilvánvalóan ahhoz volt a legkevésbé kedve, hogy ismét leeressze a hálókat, főleg most, hogy a halak nem is táplálkoznak. Mégis engedelmeskedett Jézusnak, és bizonyára intett a társainak is, hogy kövessék őket egy másik csónakkal (Lukács 5:4, 5).

Péter elkezdte behúzni a hálókat, de azok meglepően nehezek voltak. Hitetlenkedve ugyan, de egyre erősebben húzta a hálókat. Nemsokára ficánkoló halak tömegét látta meg bennük. Kétségbeesetten intett a másik csónakban levő férfiaknak, hogy segítsenek. Oda is mentek, és hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy egyetlen csónakba nem fog beleférni ez a rengeteg hal. Mindkét csónakot megtöltötték, de még így is túl sok volt a hal. A csónakok süllyedni kezdtek a nagy súly alatt. Péter azt sem tudta, hová legyen a csodálkozástól! Már korábban is látta, hogy Krisztus használta a csodatevő hatalmát, ám ez alkalommal vele történt csoda. Itt van egy ember, akinek még az sem jelent nehézséget, hogy a halakat a hálóba parancsolja. Péteren erőt vett a félelem. Térdre borult, és így szólt: „Távozz tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Hogyan is lehetne méltó rá, hogy a társa legyen egy olyan valakinek, akinek hatalmában áll ily módon használni Isten erejét? (Lukács 5:6–9).

Jézus kedvesen így szólt Péterhez: „Ne félj! Mostantól majd embereket fogsz ki élve” (Lukács 5:10, 11). Most nem volt helye kételynek vagy félelemnek. Péternek az olyan mindennapos dolgokkal kapcsolatos kételyei, mint a halászat, teljesen alaptalanok voltak, és ugyanígy nem volt alapja a hibái és a hiányosságai miatti félelmeinek sem. Jézusnak nagy munkát kellett elvégeznie, egy olyan szolgálatot, mely jelentős változásokat fog hozni az emberiség történelmében. Jézus olyan Istent szolgált, aki „bővelkedik a megbocsátásban” (Ézsaiás 55:7). Jehova gondoskodni fog a fizikai és szellemi szükségleteikről (Máté 6:33).

Péter azonnal elfogadta a meghívást, csakúgy, mint Jakab és János. „Visszavitték a csónakokat a szárazföldre, és mindent otthagyva,  követték őt” (Lukács 5:11). Péter hitt és bízott Jézusban, és abban, aki elküldte őt. Ez volt a legjobb döntés, amit hozhatott. A keresztények, akik napjainkban megküzdenek a kételyeikkel és a félelmeikkel, hogy végezni tudják Isten szolgálatát, hasonlóképpen bizonyítják a hitüket. Sohasem fognak csalódni, ha Jehovában bíznak (Zsoltárok 22:4, 5).

„Miért adtál helyet a kételynek?”

Már körülbelül két év telt el azóta, hogy Péter találkozott Jézussal, amikor a bevezetőben említett viharos éjszakán a Galileai-tengeren evezett. Persze nem tudjuk, milyen emlékek jutottak az eszébe. Oly sok mindenre gondolhatott: például arra, hogy az anyósát meggyógyította Jézus, a hegyi beszédre, vagy arra, hogy Jézus a tanításai és a hatalmas tettei által újra és újra bizonyította, hogy ő Jehova Választottja, a Messiás. Ahogy teltek a hónapok, Péter minden bizonnyal egyre inkább felülkerekedett a hibáin, például azon, hogy hajlamos volt engedni a félelemnek és a kételynek. Sőt, Jézus kiválasztotta Pétert, hogy legyen a 12 apostol egyike. De Péter még nem győzte le teljesen a félelmeit és a kételyeit, és ez nemsokára nyilvánvalóvá is vált.

Az éjszaka negyedik őrszolgálati időszakában, vagyis valamikor hajnali 3 óra és napkelte között, Péter hirtelen abbahagyta az evezést és kiegyenesedett. Valami mozgott a hullámokon. Vajon a holdfény csillant meg a vízpermeten? Nem, mert ennek a valaminek határozott körvonalai voltak, és egyenesen állt. Egy ember volt! Igen, egy férfi, aki járt a vízen! Úgy tűnt, hogy feléjük tart. A tanítványok megrémültek. Azt hitték, hogy káprázatot látnak, de az megszólalt: „Bátorság, én vagyok az, ne féljetek!” Jézus volt az (Máté 14:25–28).

Péter így válaszolt: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg nekem, hogy menjek oda hozzád a vízen.” Az első reakciója bátorságot tükrözött. E páratlan csoda láttán nagyon izgatottá vált. Meg akarta erősíteni a hitét, részese akart lenni az eseményeknek. Jézus kedvesen magához hívta. Péter átmászott a csónak oldalán, és rálépett a hullámzó tenger felszínére. Képzeld el, mit érezhetett, amikor szilárd felületet érzett a talpa alatt, ahogy a víz tetején állt. Biztosan csodálkozva indult el Jézus felé. De a bátorságát csakhamar legyőzte egy másik érzés (Máté 14:29).

Péternek Jézusra kellett összpontosítania. Jézus volt az, aki Jehova erejét használva a vízen tartotta őt. Jézus azért tette ezt, mert Péter hitt benne. Ám Péternek elterelődött a figyelme.  Ezt olvassuk: „A szélviharra nézve . . . megijedt”. Péter a csónaknak csapódó, tajtékzó hullámokra figyelt. Pánikba esett. Alighanem arra gondolt, hogy el fog süllyedni, és bele fog fulladni a tóba. Ahogy erősödött a félelem a szívében, úgy gyengült a hite. Az ember, akinek Jézus a Szikla nevet adta – mivel látta benne, hogy szilárd jellemmé válhat –, az ingatag hite miatt most süllyedni kezdett, mint egy kő. Péter jó úszó volt, de most nem erre hagyatkozott. Így kiáltott: „Uram, ments meg!” Jézus azonnal megragadta a kezét, és kihúzta őt a vízből. Aztán, miközben még mindig a vízen álltak, Jézus egy fontos tanulságra hívta fel Péter figyelmét a következő kérdéssel: „Kicsinyhitű, miért adtál helyet a kételynek?” (Máté 14:30, 31).

’Helyet adni a kételynek’ – mennyire találóak ezek a szavak! A kétely nagyon romboló tud lenni. Ha helyet adunk neki, meggyengülhet a hitünk. Határozottan kell harcolnunk ellene. Hogyan tehetjük ezt meg? A megfelelő dolgokra kell összpontosítanunk. Ha olyan dolgokon merengünk, melyek megrémítenek, elkedvetlenítenek, vagy elterelik a figyelmünket Jehováról és a Fiáról, akkor egyre erősebbek lesznek a kételyeink. Ha Jehovára és a Fiára összpontosítjuk a figyelmünket, arra, hogy mit tettek, tesznek és fognak még tenni azokért, akik szeretik őket, akkor úrrá tudunk lenni a kételyeinken, és erős lesz a hitünk.

Péter követte Jézust a csónakhoz, és miután beszálltak, elült a vihar. Csend honolt a Galileai-tenger felett. Péter és a többi tanítvány így dicsőítette Jézust: „Valóban Isten Fia vagy” (Máté 14:33). Lassan pirkadni kezdett. Péter biztosan nagyon hálás volt. Megtanulta, hogy nem szabad engednie a kételynek és a félelemnek. Kétségtelen, hogy hosszú út állt még előtte, hogy olyan sziklaszilárd kereszténnyé váljon, amilyennek Jézus előre látta. De eltökélte, hogy folyamatosan küzdeni és fejlődni fog. Te is ilyen elszánt vagy? Biztosan egyetértesz azzal, hogy érdemes utánozni Péter hitét.

[Kép a 22–23. oldalon]

Jézus látta, hogy milyen jó tulajdonságok rejlenek ebben az egyszerű halászban

[Kép a 23. oldalon]

„Bűnös ember vagyok, Uram!”

[Kép a 24–25. oldalon]

’A szélviharra nézve megijedt’