Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

29. FEJEZET

Mi történik velünk a halálunk után?

Mi történik velünk a halálunk után?

Veszítettél már el valakit, akit nagyon szerettél? Ha igen, biztosan elgondolkodtál már azon, hogy mi történik velünk, miután meghalunk, vagy hogy láthatjuk-e újra az elhunyt szeretteinket. Ebből és a következő fejezetből megtudhatod, milyen megnyugtató válaszokat ad a Biblia.

1. Mi történik velünk a halálunk után?

Jézus a halált a mély alváshoz hasonlította. Ha valaki mélyen alszik, fogalma sincs róla, hogy mi történik körülötte. Miben hasonlít a halál az alváshoz? A halottak nem éreznek fájdalmat, és nem is gyötrődnek valahol. A Biblia kijelenti: „a halottak semmit sem tudnak”. (Olvassátok el: Prédikátor 9:5.)

2. Miért jó, ha tudjuk az igazságot a halálról?

Nagyon sokan félnek a haláltól, sőt még a halottaktól is. Ezért megnyugtatónak fogod találni, amit a Biblia tanít ebben a témában. Jézus ezt mondta: „az igazság szabaddá tesz titeket” (János 8:32). Ellentétben sok vallással a Biblia nem tanítja azt, hogy van egy halhatatlan lelkünk, mely a halálunk után tovább él. Ez azt jelenti, hogy a halottak nem szenvednek. És mivel a halottak semmit sem tudnak, ártani sem képesek nekünk. Ezért nem kell kiengesztelnünk vagy imádnunk őket, és arra sincs szükség, hogy imádkozzunk értük.

Egyesek azt állítják, hogy tudnak kommunikálni a halottakkal. Ez azonban nem lehetséges, hiszen ahogy láttuk, „a halottak semmit sem tudnak”. Vagyis akik azt hiszik, hogy a halottakkal beszélnek, azok igazából a démonokkal kommunikálnak, akik úgy tesznek, mintha ők lennének az elhunyt személyek. Ha tehát tudjuk az igazságot a halálról, az megvéd bennünket a démonoktól. Jehova óva int minket attól, hogy megpróbáljunk beszélni a halottakkal, mivel tudja, hogy a démonokkal való kapcsolat ártana nekünk. (Olvassátok el: 5Mózes 18:10–12.)

ÁSS MÉLYEBBRE!

Tudd meg, mit tanít még a Biblia a halálról, és győződj meg arról, hogy egy szerető Isten sosem kínozná a halottakat.

3. Milyen állapotban vannak a halottak?

A világon sokféle elképzelés van arról, hogy mi történik velünk a halálunk után. Természetesen nem lehet mindegyik igaz.

  • Mit gondolnak az emberek a halottak állapotáról ott, ahol te élsz?

De mit tanít a Biblia? Játsszátok le a VIDEÓT.

Olvassátok el a Prédikátor 3:20-at, és beszéljétek meg a következő kérdéseket:

  • Mi történik azután, hogy valaki meghal?

  • Van olyan részünk, mely tovább él a halálunk után?

A Biblia beszámol Jézus egyik közeli barátjának, Lázárnak a haláláról. Figyeld meg, hogyan utalt Jézus a halott Lázárra. Olvassátok el a János 11:11–14-et, és beszéljétek meg a következő kérdéseket:

  • Mihez hasonlította Jézus a halált?

  • Mit mutat ez a hasonlat a halottak állapotáról?

  • Te el tudod fogadni, amit a Biblia a halottakról ír?

4. Megkönnyebbülést jelent, ha tudjuk az igazságot a halálról

Ha tudjuk, mi az igazság a halálról, akkor nem kell félnünk a halottaktól. Olvassátok el a Prédikátor 9:10-et, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Tudnak ártani nekünk a halottak?

Ha ismerjük a Bibliában található igazságot, akkor nem fogunk abban hinni, hogy ki kell engesztelnünk a halottakat, vagy hogy imádnunk kell őket. Olvassátok el az Ézsaiás 8:19-et és a Jelenések 4:11-et, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Szerinted mit érez Jehova, ha valaki a halottakat imádja, vagy segítséget kér tőlük?

Ha tudjuk, mi az igazság a halálról, akkor nem fogunk olyan szokásokat követni, melyek nem tetszenek Jehovának

5. Vigaszt nyújt, ha tudjuk az igazságot a halálról

Sokaknak azt tanították, hogy a haláluk után bűnhődni fognak a múltban elkövetett tetteik miatt. De vigasztaló tudni, hogy a halála után senki sem szenved, még azok sem, akik nagyon sok rosszat tettek. Olvassátok el a Róma 6:7-et, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • A Biblia szerint „aki meghalt, azt felmentették a bűne alól”. Szerinted akkor logikus, hogy valaki a múltban elkövetett hibái miatt szenvedjen a halála után?

Minél jobban megismerjük Jehovát, annál biztosabbak leszünk abban, hogy soha nem engedné, hogy a halottak szenvedjenek. Olvassátok el az 5Mózes 32:4-et és az 1János 4:8-at, és beszéljétek meg a következő kérdéseket:

  • Ha Istennek ilyen tulajdonságai vannak, akkor vajon hagyná, hogy kínozzák a halottakat?

  • Szerinted vigasztaló az, amit a Biblia a halottak állapotáról mond? Miért gondolod így?

EGYESEK EZT MONDJÁK: „Félek a haláltól.”

  • Mely bibliaversekkel nyugtatnál meg egy ilyen személyt?

ÖSSZEGZÉS

Amikor egy személy meghal, véget ér az élete. A halottak nem szenvednek, és az élőknek sem ártanak.

Ismétlés

  • Mi történik velünk a halálunk után?

  • Miért jelent megkönnyebbülést, ha tudjuk az igazságot a halálról?

  • Miért nyújt vigaszt, ha tudjuk az igazságot a halálról?

Célok

TUDJ MEG TÖBBET!

Vizsgáld meg, mit jelent a Bibliában a „lélek” szó.

„Mi a lélek?” (webcikk)

Figyeld meg, hogy vajon létezik-e a pokol, ahol Isten a gonoszokat kínozza.

Létezik a pokol? (3:07)

Olvass arról, hogyan nyújtott vigaszt egy férfinak az, hogy megtudta az igazságot a halálról.

„Lenyűgöztek a Biblia világos, logikus válaszai” (Őrtorony, 2015. február 1.)